Hirdetés

Negyven napig élt 15 ember egy barlangban, hogy megtudják, képesek-e alkalmazkodni



|

A 27 és 50 év közötti emberek önkéntesen vonultak be a Lombrives-barlangba.

Hirdetés

Az emberek általában nem önszántukból töltenek huzamosabb időt barlangokban, hiszen a hideg, sötét, és nyirkos zugok nem a legkomfortosabbak számunkra. Christian Clot francia-svájci kutató és csapata azonban teljesen önkéntesen vonult be. 

A 15 fős csapatban 8 férfi és 7 nő volt, akik negyven napra költöztek össze. Clot ezzel az 1,2 millió euróba kerülő kutatással az ember alkalmazkodóképességét próbálta vizsgálni.

Hirdetés

A tíz Celsius-fokos hőmérsékletű barlangba természetes fény nem jutott be, a résztvevőknél nem volt óra, hogy ellenőrizzék az időt, sem kommunikációs eszköz, amivel tudták volna tartani a kapcsolatot a külvilággal. Érzékelőkkel figyelték meg az alvási szokásaikat, társadalmi interakcióikat, viselkedésüket - az egyiket egy kapszulában nyelték le, mely testhőmérsékletük mérésére is képes volt.

Egyelőre zajlik az adatok feldolgozása, de érdekesség, hogy amikor távozhattak, azt gondolták, még 7-10 napot várniuk kellett volna. A résztvevők kétharmada azt mondta, hogy maradt volna még. A projekt kutatói azt remélik, a tapasztalatok alapján jobban meg lehet majd érteni, hogyan tudnak alkalmazkodni az emberek a drasztikus változásokhoz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.