Hirdetés

Nehéz lesz iPhone X-hez jutni



|

November 3-án jelenik meg a tizedik évfordulós Apple okostelefon, de szinte lehetetlen lesz hozzájutni.

Hirdetés

Hamarosan itt az Apple iPhone X, azonban a KGI Securities értesülései szerint nagyon nehéz dolga lesz annak, aki az elsők között szeretne hozzájutni. Azt eddig is tudtuk, hogy gond van a gyártással, és nem lesz elég iPhone X, de most kiderült, hogy a széles látószögű kamerából, a dotprojektorból és az antennából is hiány van. 

Hirdetés

Ming-Chi Kuo szerint az antennarendszerhez használt PCB-vel van a legtöbb baj, és az Apple beszállítóját (Murata) időközben le is váltották egy másikra, ami ezt az alkatrészt illeti. 

A jó hír az, hogy a Face ID-hoz használt dotprojektor körüli problémákat azóta megoldották. 

A KGI szerint a termelést már a következő hónapban tudják majd fokozni, ami lehetővé teszi, hogy az Apple jobban kiszolgálja a nagy keresletet. 

A november 3-i startra azonban a szokásos 10 milliós kezdőkészlet helyett alig lesz 2-3 millió iPhone X, ami azt jelenti, hogy tényleg csak kevesen juthatnak hozzá, azok közül is, akik már eleve a vásárlás mellett döntöttek. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.