Hirdetés

Nem biztos, hogy Tom Cruise lesz az első, aki filmet forgathat az űrben



|

Lehet, hogy az oroszok nem sokkal ugyan, de megelőzik ebben az amerikai színészt.

Hirdetés

Az előző évszázadban lezajlott űrverseny összességében elég nagy mértékben előrendítette az emberiség űrbéli ténykedését, hiszen a Szovjetunió elsőként tudott embert küldeni az űrbe, az Egyesült Államok pedig a Hold felszínére juttatott el riválisát megelőzve két asztronautát is. Aztán később az oroszok és az amerikaiak együtt építették meg a Nemzetközi Űrállomást, ami idén egy újabb verseny központi szereplője lehet, persze ezúttal kevésbé komoly a tét.

Hirdetés

Még tavaly derült ki, hogy Tom Cruise valamikor idén novemberben felrepül a Nemzetközi Űrállomásra, ahol vadonatúj filmét forgatja majd. A jelek szerint ebből a buliból az USA nagy riválisa, vagyis Oroszország sem szeretne kimaradni, ugyanis egy orosz színésznő, Yuliya Peresild, Klim Sipenko rendező társaságában szintén felkeresi Föld körüli pályán keringő objektumot, hogy a Challenge munkacímen futó űrdrámán dolgozzanak.

Várhatóan október 5-én bocsátják fel az őket szállító hordozórakétát a bajkonuri űrkikötőből, és velük utazik még egy asztronauta, Anton Skaplerov is. Az alkotás egy sebészről szól majd, akinek az a feladata, hogy megoperáljon egy űrhajóst, aki nincs olyan állapotban, hogy azonnal visszatérhessen a Földre. Egyébként a hírek szerint az orosz filmesek Tom Cruise kiruccanásának bejelentését követően, vagyis tavaly novemberben kezdtek el dolgozni a projekten, és jelen állás szerint úgy tűnik, hogy meg is fogják előzni az amerikai stábot.

Hogy minden rendben menjen, Peresild és Sipenko külön kiképzést kapnak, ami júniusban veszi kezdetét, és egy, a Challenge sikerében érdekelt orosz tévécsatorna ezt is közvetíteni fogja majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.