Hirdetés

A Huawei szerint nem igaz, hogy a régebbi mobiljaik elveszítik a Google támogatást

|

Világszerte megjelent a hír, hogy már azok a mobilok is elvesztik a támogatást, amelyek még Google alapokon készültek. A kínai gyártó szerint a hír kacsa, nincs ok aggodalomra.

Hirdetés

Azt már régóta tudjuk, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi csatározás hozadékaként a Huawei-jel nem kereskedhetnek amerikai cégek, és így azt a lehetőséget is elveszítették, hogy a Google alkalmazásboltjával és appjaival felturbózott Androidra építsék a telefonjaikat. Az újabb készülékek így már a saját, HMS (Huawei Mobile Services) ökoszisztémát használják, de azoknak eddig nem kellett aggódniuk megszokott környezetük elvesztésén, akik még Google-féle Androiddal vásárolták meg a telefonjukat. Tegnap nemzetközi sajtóhírek alapján mi is megírtuk, hogy lejárt a Google-lal kötött ideiglenes licenc, így a 2019. májusa előtt megjelent Huawei mobilokról is eltűnhetnek a Google appok és leállnak a frissítések.

Hirdetés

Azóta a Huawei megerősítette, hogy egyelőre szó sincs semmilyen hivatalos döntésről a fentiekkel kapcsolatban. Megkaptuk a vállalat magyar képvsieletének hivatalos álláspontját, amelyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk:

"Az ügyről egyelőre sem az Egyesült Államok kormánya sem a Google nem adott hivatalos tájékoztatást. Függetlenül a döntéstől a Huawei továbbra is gyárthat és árusíthat olyan Google-licensszel rendelkező GMS-termékeket, melyek 2019. május 16. előtt kerültek kereskedelmi forgalomba. Ezek a termékek mind hozzáférnek a Google Play-hez, ahonnan alkalmazásokat tudnak letölteni és frissíteni.

A Huawei továbbra is biztosítja a rendszer- és biztonsági frissítéseket. Vásárlóink a nyílt forráskódú közösségnek és a Huawei saját fejlett K+F képességeinek köszönhetően továbbra is megkapják a szoftverfrissítéseket és szolgáltatásokat.

A Huawei az új Android-funkciókat és biztonsági frissítéseket az AOSP-n keresztül tudja elérni, és ezeket automatikusan ki is adja majd az eszközökre. Továbbra is aktívan telepítjük az új szoftverfrissítéseket, patch-eket és egyéb hibajavításokat, miközben garantáljuk az API-k kompatibilitását. A 2019. május 16. óta eltelt időben a Huawei több mint kétszáz modellre adott ki biztonsági frissítést. A frissítési ütemezés gyakorisága az iparágban továbbra is változatlan. A Huawei-modellekre érkező biztonsági frissítések terve elérhető a Huawei hivatalos honlapján.

A Huawei GMS-sel működő készülékei ugyancsak tovább használhatnak más, GMS-alapú alkalmazásokat. A GMS-es felhasználói élmény nem fog változni, mivel a Huawei a jövőbeli frissítésekkel garantálja az API-k kompatibilitását és következetességét.

A Google Play-jel rendelkező telefonok esetében tehát minden Google Play-ből letöltött, illetve egyéb Google-alkalmazásokhoz továbbra is érkeznek majd frissítések.

Google Play-jel nem rendelkező telefonok esetében az új alkalmazások és frissítések kezelése az előretelepített Huawei AppGallery-n keresztül lehetséges. A Google-szolgáltatások saját hivatalos honlapjaikon érhetők el. Ezeket a szolgáltatásokat a telefon böngészőjén keresztül lehet igénybe venni.

A Huawei mindemellett elkötelezett saját mobilszolgáltatási-rendszere, a HMS fejlesztése mellett, amely gördülékeny hardver-szoftver együttműködést biztosít. A Huawei sajátr alkalmazásáruháza, az AppGallery 2018 májusi indulása óta több mint 170 országban működik már, aktív felhasználóinak száma meghaladja a 460 milliót, és felhasználók 2020 első félévében mintegy 184 milliárd letöltést kezdeményeztek az AppGalleryből."

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.