Nem megy az iPhone XS?

|

Állítólag a vártnál kevesebb előrendelés érkezett az iPhone XS-re, de az Apple Watch negyedik generációja nagyon népszerű.

Egy ideje már előrendelhető az Apple iPhone XS, iPhone XS Max okostelefonja, illetve az Apple Watch Series 4 is. Az elemzők nagyon kíváncsiak rá, hogy az újdonságok miként teljesítenek a következő hónapokban. Ming-Chi Kuo ezúttal az előrendelésekről árulkodott. 

Hirdetés

A jelentése alapján a normál iPhone XS-re jóval kevesebb előrendelés érkezett, mint amire mindenki számított. Vélhetően az a gond, hogy külsőre közel olyan a készülék, mint az iPhone X. A tavalyi modellhez képest funkciókban sincs rengeteg változás. 

Állítólag az iPhone XS azért sem érdekli annyira az embereket, mert az iPhone XS Max és az iPhone XR sokkal népszerűbbek

Kuo mindenesetre csökkentette a számait: szerinte ez iPhone-eladások 10-15 százalékát adja majd az iPhone XS (a korábbi mutató még 15-20 százalék volt). Az iPhone XR-nál ez az arány 55-60 százalék az elemző szerint. 

Az iPhone XS Max egyelőre sikernek tűnik, főleg Kínában nagyon népszerű a dual-SIM-támogatás, a nagyobb kijelző és az arany szín miatt. Ez az eladások 25-30 százalékát teheti ki. 2018-ban összesen 75-80 millió fogyhat az új iPhone készülékekből. 

Az új Apple Watch-ra eközben a vártnál több megrendelés érkezett. Az idei évben még 18 millió Apple Watch fogyhat, ennek a fele lehet az új modell. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.