Hirdetés

Nem ProtonMail lesz a Gmail helyett a Huawei új mobiljain



|

Állítólag félreértelmezték a jelentéseket, és nem lesz előretelepítve a ProtonMail a Mate 30 szérián.

Hirdetés

Bár még semmi sincs kőbe vésve, de jelenleg úgy néz ki, hogy a Huawei Mate 30 széria Google-appok nélkül érkezik, vagyis Gmail sem lesz ezeken a mobilokon. A Bloomberg olyan jelentést tett közzé, amely szerint a Huawei a ProtonMailre váltaná le a Gmailt. 

Hirdetés

Azóta kiderült azonban, hogy valamit félreértelmeztek. A Proton Technologies azt állítja, hogy jelenleg is fontolgatja, hogy a ProtonMailt a Google Play Áruházon kívül kiadja az F-droid és a Huawei AppGallerry alkalmazásboltokba is. Eredetileg még az Amazon App Store-t és a Samsung Galaxy Store-t is megemlítették. 

Ezt kétszer is megerősítette a vállalat, ahogyan azt is, hogy nem lesz a Huawei partnere, egyszerűen csak annyit akarnak elérni, hogy a Huawei készülékek tulajdonosai minden forgatókönyv mellett elérhessék a ProtonMailt. 

A más alkalmazásboltokban való működés általában nem érdekli az embereket, a Huawei-jel való együttműködés azonban már igen. A Huawei-ellenes csoportok az első jelentések hatására egyből kritizálni kezdték a Proton Technologiest, amely ezért is tartotta fontosnak tisztázni a helyzetet. Bár nem a Huawei közvetlen partnerei, a gyártó készülékeit akkor is támogatják, ha a Google nem. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.