Hirdetés

Nem várt eredményt hozott Elon Musk és Tim Cook személyes találkozója



|

A cégvezetők megbeszélését az Apple és a Twitter között kitört balhé előzte meg.

Hirdetés

Bőven akadnak még megválaszolatlan kérdések az Elon Musk által felvásárolt Twitter jövője körül, de annyi bizonyos, hogy sokakat aggaszt az új tulajdonos által belengetett lazább moderáció, a katasztrófát "megelőlegezve" pedig egyes hirdetők máris leállították a platformon futó kampányaikat.

A napokban ennek kapcsán pattant ki egy látványos balhé Musk és az Apple között. A milliárdos ugyanis arról posztolt, hogy a cupertinóiak már nem hirdetnek náluk, illetve azt állította, hogy a vállalatóriás meg is fenyegette őket a Twitter alkalmazás App Store-ból való törlésével.

Hirdetés

A csetepaté odáig fajult, hogy Musk már egy szavazást is kiírt az Apple moderációs döntéseinek átláthatóbbá tételére, illetve megemlítette, hogy egy saját mobilmárkával fog előállni, ha a Twittert kiebrudalják az App Store-ból. Most azonban hirtelen fordulat következett be az ügyben: a mikroblog ura személyesen találkozott az Apple fejesével, és mindent elsimítottak.

A világ leggazdagabb embere tegnap egy rövid videóval jelentkezett be az almás cég cupertinói főhadiszállásáról, megköszönve Tim Cooknak, hogy körbevezette a "gyönyörű" központban. Ezt követően pedig egy második posztban részletesebben is beszámolt a meeting eredményeiről:

"Jó beszélgetés [volt]. Többek között tisztáztuk a félreértést a Twitter App Store-ból való esetleges eltávolításával kapcsolatban. Tim egyértelművé tette, hogy az Apple soha nem gondolt erre."

Magyarán Musk hátradőlhet, hiszen a Twitter a jelek szerint nem fog eltűnni a világszerte használatban lévő közel 2 milliárd iOS-eszközről. Az viszont továbbra is kérdés, hogy mit hoz a jövő, hiszen az Apple és a Google már korábban sem voltak restek befűteni az olyan közösségi oldalaknak, amelyek moderációs szabályai nem igazodtak tökéletesen az App Store és a Play Áruház szigorú irányelveihez.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.