Hirdetés

Nem vicc: meztelen fotókat kér tőled a Facebook



|

Már a negyedik országban tesztelik a funkciót, amely az úgynevezett bosszúpornó megállítására tesz kísérletet. Mondjuk van még benne kiskapu bőven.

Hirdetés

Oké, még egyszer leírjuk: ez nem vicc és nem kamu. A Facebook most épp Nagy-Britanniában indította el azt az akcióját, amelynek során azt kéri a felhasználóktól, hogy küldjék be azokat a meztelen vagy egyéb intim helyzetben róluk készült fotókat, méghozzá saját érdekükben. Ugye, hogy furcsán hangzik? Pedig elvileg van rá magyarázat, már csak az a kérdés, hogy tényleg működik-e, amit a közösségi oldal és egy segélyszervezet közösen kitalált.

Hirdetés

Az akció kiváltó oka az úgynevezett bosszúpornó. A fogalom még a Facebook előtti időkből származik, nagyjából akkorról, amikor az internet, valamint a digitális kamerák elterjedésének köszönhetően egyre több olyan intim fénykép került fel különféle weboldalakba, és titkos, vagy akár nyilvános fórumokra, amelyeket általában exbarátnőkről, volt barátokról, férjekről és feleségekről küldtek be a sértett exek. A gyakran különféle sértő képaláírásokkal, lejárató szövegekkel ellátott képek ellen azóta is küzdenek a különféle netes szolgáltatók, de a közösségi média és a különféle üzenetküldők megjelenése szinte teljesen ellehetetlenítette a bosszúpornó elleni harcot.

Most ugyanis elvileg semmi akadálya annak, hogy valaki az összes Facebook-ismerősével megosszon másokról készült meztelen vagy egyéb módon kompromittáló vagy személyesnek szánt fotót, de az is egyre gyakrabban előfordul, hogy egyeseket épp az ilyen képek nyilvánosságra hozásával fenyegetnek vagy épp zsarolnak.

Fényképeső előtt köpönyeg

A mostani módszer annyiban próbál újítani, hogy a szolgáltatóknak eddig semmi más lehetősége nem volt a bosszúpornó és a hasonló jellegű megosztások kezelésére, mint az, hogy utólag távolították el a többnyire mások által bejelentett megosztásokat. Addigra viszont persze már jó sokan lementhették és továbbíthatták a kérdéses felvételeket, szóval sosem lehetett elég gyors egy cenzor sem.

A Facebook és a témával foglalkozó szervezet, a Revenge Porn Helpline kezdeményezése viszont a Facebook mesterséges intelligenciáján és automatikus képfelismerő rendszerén alapul. Épp ezért kérik be előre a fotókat a felhasználóktól: ezeket a rendszer beazonosítja, és ha később bárki illetéktelenül szeretné feltölteni vagy megosztani ezeket, a Facebook már a közzététel előtt kiszűri a próbálkozásokat.

A folyamat állítólag teljesen biztonságos: "emberi" munkatársak közül csak egy speciálisan képzett, és mindenféle titoktartási megkötést aláíró ötfős csapat látja a beküldött képeket, akik "humán oldalról" igazolják, hogy valóban intim, mások által nem felhasználható képről van szó. Ezután a képeket egy kizárólag kódsorokból álló digitális ujjlenyomattá alakítják (és ezzel együtt törlik is az eredeti képet, tehát innentől azt a Facebooknál se láthatja senki), és ezek a kódsorok tárolódnak el a közösségi oldal szerverein. Ha pedig valaki megpróbálja az eredeti képeket feltölteni, az adatok alapján a Facebook automatizmusa lecsap, és ellehetetleníti a fotó bármilyen továbbítását vagy megosztását.

Érdekes ötlet, de...

Elsőre tényleg furcsa ötlet, hogy pont azzal kezdődjön az egész folyamat, hogy mindenki önszántából küldje el a megvédendő fotókat. Ennek ellenére a dolog működhet, bár azért arra többen rámutatnak, hogy a Facebook arcfelismeréséhez hasonlóan ez a rendszer sem garantál száz százalékos sikert. Az ellen pedig nem biztosít semmilyen védelmet, ha valakiről úgy készülnek meztelen vagy intim fotók, hogy neki magának nincs is belőle saját példánya. Ezáltal feltölteni sem tudja előre, és marad a félelem attól, hogy az egykori egyéjszakás partner vagy haragvó ex nem kezdi-e el terjeszteni őket, vagy zsarolásba kezdeni a megjelenítésükkel fenyegetve.

Meglátjuk, mennyire működik egyáltalán az önkéntes beküldés, mert még az is lehet, hogy a felhasználók annyira tartanak majd az egyébként is adatkezelési botrányok miatt megtépázott hírnevű Facebook belső biztonságától, hogy nem küldenek semmit. Mindenesetre az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában már egy ideje teszt-jelleggel fut a projekt, és a napokban indult el Nagy-Britanniában is, de még nem hoztak nyilvánosságra adatokat arról, hányan éltek e furcsa előre-biztosítás lehetőségével.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.