Hirdetés

A Netflix segélyalapot hoz létre a szórakoztatóipari dolgozóknak



|

A koronavírus gazdaságra gyakorolt hatása sok helyen látható, a szórakoztatóipar kifejezetten megsínyli a forgatások leállását, a bemutatók elhalasztását. A Netflix az érintettekre gondolva lépett.

Hirdetés

Mindamellett, hogy a COVID-19 globális terjedése rég nem látott egészségügyi veszélyhelyzetet teremtett, gyakorlatilag az Antarktisz kivételével az összes kontinensen, a kapcsolódó hatásai sem elhanyagolhatóak. Sok olyan terület van, ahol komoly visszaesések, makro- és mikro-szintű gazdasági arcraesések jöttek el, vagy várhatóak a közeljövőben (itt csendben elsiratom a munkásságom zenész- és műsorvezető-oldalát, amit szintén jó időre kinyírt a járvány). A tévés és mozis szórakoztatóipart ugyanígy bokánál kaszálta el a koronavírus, hiszen a mozik egyre több országban zárnak be teljesen, és a forgatásokat is le kellett állítani a szociális távolságtartás és egyéb megelőző intézkedések miatt.

Hirdetés

Ezáltal aztán ideiglenesen munka nélkül maradnak színészek, produkciós munkatársak, stábtagok, technikusok, háttéremberek, szervezők, és még egy csomóféle munkatípus képviselői a szakmán belül. A Variety magazin 120 ezres létszámúra becsüli az érintetteket, de esélyesen ez az egész világra vetítve sokkal nagyobb szám lehet. A Netfflix épp ezért egy 100 millió dolláros alapot hozott létre a szórakoztatóipar munkából kieső dolgozói részére.

A Netflix tartalomgyártásért felelős vezetője, Ted Sarandos is kiemelte, hogy itt nem csak a színészekre, rendezőkre, producerekre kell gondolni, tehát azokra, akikről első körben hallunk a filmek és sorozatok világában. Szerinte gondolni kell akár a díszletet ácsolókra, az elektromos rendszerek karbantartóira, a szállítókra és minden olyan háttéremberre, akiket szintén nem havi fix fizetésért alkalmaz a szakma, hanem projekt-alapon. A 100 milliós alapból 15 millió azonnal olyan nonprofit szervezetekhez és alapítványokhoz kerül, amelyek a filmek, sorozatok világából és a mozik üzemeltetéséből kieső dolgozóknak segítenek ideiglenesen elhelyezkedni.

A szegmens több egyéni szereplője is próbál segíteni valamilyen módon, legutóbb például Chrostopher Nolan rendező nyílt levélben fordult állami szervezetekhez és a szórakoztatóipar gazdagjaihoz egyaránt azért, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék az ágazatban dolgozókat, valamint a mozik alkalmazottait.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.