Hirdetés

Next-gen konzolos hardverre épülhet az AMD új asztali PC kitje



|

Több jel is arra utal, hogy az AMD 4700S a minőségi követelményeket nem teljesítő konzolos alkatrészekre épülhet.

Hirdetés

Aki ismerős a hardverek világában, annak nem újdonság, hogy az Xbox Series X|S és a PlayStation 5 is 8 magos, AMD Zen-architektúrájú SoC-t használnak. Mint minden iparágban, a gyártás során természetesen ezek között a chipek között is előfordulhatnak olyan darabok, melyek teljesítménye végül nem nő fel a megrendelő elvárásaihoz.

A selejtes példányokat azonban nem kell feltétlenül kidobni, hiszen egyéb helyeken még kiválóan szolgálhatnak, pláne egy olyan súlyos chiphiány idején, mint amit az utóbbi hónapokban élünk.  

Hirdetés

A jelek pedig arra utalnak, hogy az AMD tényleg újrahasznosítja a konzolokhoz nem elég jó SoC-okat, az AMD 4700S asztali PC kit legalábbis kísértetiesen emlékeztet a játszós dobozok hardverére. A hasonlóságra egy azóta felfüggesztett Twitter-fiók, a Disclosuzen hívta fel a figyelmet, de a TechPowerUp jóvoltából még mindig elérhető a megosztott képanyag.

Az AMD 4700S-ben egy 8 magos Zen 2-es CPU dolgozik, de hasonlóképp árulkodó, hogy 8 és 16 GB GDDR6 memóriával rendelhető. Márpedig ez konzolos vonás, a GDDR6 ugyanis kifejezetten a GPU támogatásánál előnyös a sávszélesség miatt, míg a változatosabb feladatokat ellátó asztali gépekbe a kisebb késleltetési időt kínáló DDR4 RAM a bevett választás.

A _rogame nevű Twitter-fiók pedig egy látványos összehasonlítást is megosztott, mely alapján úgy véli, hogy a 4700S-ben valójában egy PS5 APU lapulhat, mivel nagy mértékben hasonlít a nyomtatott áramkör mintázata a Sony konzolján láthatóéhoz.

Szó sincs azonban arról, hogy a 4700S egy az egyben next-gen konzol lenne, hiszen nincs benne például GPU sem, és nem is támogat túl sokat: a kompatibilis kártyák listáján a Radeon RX 500-széria, valamint az Nvidia GT 710, 730, GTX 1050, 1050 Ti, és az 1060 szerepel. A letiltott grafikus feldolgozóból a VideoCardz pedig arra következtet, hogy a 4700S valójában egy Xbox Series X|S APU lehet, hibás RDNA2 GPU-val.

Hivatalos ár egyelőre nincs, ezért az egyetlen halovány támaszunk, hogy az Xbox One APU-ját újrahasznosító AMD "Cato" anno 135 dollár körül került a boltokba.

Maga az újrahasznosítás egyébként bevett jelenség a szektorban. A GPU-k esetében például a gyengébben muzsikáló waferek olyan, megfizethetőbb kártyákban köthetnek ki, mint a GeForce RTX 3060 Ti, melynek GA104-es GPU-ja egyébként az RTX 3070-be kerülne. De nem muszáj ilyen messze mennünk,  a Microsoft is előszeretettel használ olyan chipeket az olcsóbb Xbox Series S-hez, melyek a csúcsmodell Series X-be nem lennének elég jók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.