Hirdetés

Nézd meg, hogy milyen volt a világ első videós konferenciahívása 50 évvel ezelőtt



|

1970-ben, 50 éve ejtették meg az első videós konferenciahívást, ma pedig már teljesen megszokott ez a kommunikációs forma.

Hirdetés

1970. június 30-án John Harper, az Alcoa ügyvezetője és Pittsburgh polgármestere, Peter Flaherty részt vettek a világ első kereskedelmi, videós konferenciahívásában, az AT&T új Picturephone Mod II-jének segítségével. Vagyis 50 éve zajlott le az első videós konferenciahívás, és azután egy nappal el is indult az előfizetéses szolgáltatás nyolc céggel a városban. Úgy volt, hogy lesz New Yorkban is, de hálózati gondok miatt végül ott nem lőtték fel.

Hirdetés

Akkoriban elég drága móka volt ez, a 150 dolláros telepítési költség mellé 160 dollárt kellett havonta fizetni, ami 2020-as árfolyamon számolva úgy bő 1000 dollárnak felel meg, és ennyiért csak 30 perc videobeszélgetés járt. Azután mai árfolyamon 1,6 dollárt kellett fizetni, percenként. 

Míg ez volt a világ első kereskedelmi jellegű videós konferenciahívása, addig fontos, hogy nem ez volt az első videohívás. Arra az 1920-as években került sor. 

Az AT&T terméke egyébként végül nem lett siker, el sem terjedt igazán. Az évtizedek alatt a technológia folyamatosan fejlődött, de csak az utóbbi szűk 10-15 évben kezdett el igazán terjedni. Ma pedig már természetes, hogy minden mobillal lehet videotelefonálni, akár WiFi nélkül is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.