Hirdetés

NFT-ként akarta eladni a 2015-ös párizsi terrortámadások egyik áldozatának röntgenjét egy orvos



|

Új mélypontra jutott az NFT-láz.

Hirdetés

Bármennyi kritika is éri a nem helyettesíthető tokeneket, a blokklánc-alapú virtuális javak vélhetően még jó ideig velünk lesznek, hiszen az NFT-s árverések továbbra is rengeteg pénzt termelnek, és egyre több nagy cég érdeklődik a technológia iránt, köztük a Microsofttal, a Nike-val, a Samsunggal és a játékipar főbb szereplőivel.

A tavaly berobbant tokenláz pedig magával hozta a zavarosban halászókat is. Ennek jópofa példája az az indonéziai diák, aki a saját szelfijeiből készült NFT-kkel lett dollármilliomos, ám sajnos nem minden sztori ilyen derűs, az alábbi történettel valószínűleg elértünk az eddigi mélypontra.

Hirdetés

Elsőként a Mediapart írta meg, hogy egy francia ortopéd sebész, Emmanuel Masmejean NFT-ként próbált eladni egy röntgenfelvételt, amely a 137 életet követelő 2015-ös párizsi terrortámadások egyik áldozatának sérüléséről készült. A nő szintén ott volt a Bataclan színházban, ahol az iszlamista elkövetők 90 embert öltek meg 2015. november 13-án. Ő maga ugyan túlélte a támadást, de a barátja meghalt, a saját alkarjába pedig egy kalasnyikov lőszere fúródott.

Emannuel Masmejean. Forrás: YouTube

A párizsi Georges Pompidou kórházban dolgozó Masmejean az erről készült röntgenfelvételt digitalizálta és tette fel az OpenSea NFT-piacra, méghozzá az áldozat beleegyezése nélkül. A token ára 2446 euró (882 ezer forint) volt, ám a sebész végül eltávolította a hirdetést, miután botrány lett a dologból. Martin Hirsch, a Párizs közkórházaiért felelős AP-HP vezetője azt írta a szervezet tagjainak címzett levelében, hogy a kollégája bűnügyi és szakmai felelősségre vonás elé néz a tettéért.

"Ez a cselekmény ellentétes a helyes szakmai gyakorlattal, veszélyezteti az orvosi titoktartást és ellentétes az AP-HP és a közszolgálat értékeivel is."

- írta Hirsch. A Mediapartnak meglepő módon sikerült szóba bírnia az NFT-kufár orvost is, aki szimplán "hibának" nevezte a történteket, s megbánta, hogy nem kérte a páciens beleegyezését a felvétel eladásához.

Borítóképünk illusztráció.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.