Hirdetés

Adótorony a hátizsákban, virtuális Rubik kocka és beszélgető autók



|

Idén már 20 éves a Nokia hazai kutatási és fejlesztési központja, azonban a nosztalgikus múltidézés helyett a jövőt láttuk megelevenedni a cég székházában.

Hirdetés

Három napos, Future X Days nevű rendezvénysorozat keretében ünnepelt a finn tech-óriás, a Nokia, méghozzá egy igazán szép és kerek évfordulót, a budapesti kutató és fejlesztő központját ugyanis éppen 20 éve nyitotta meg a cég, mely a két évtized alatt jelentős újításokkal segítette a telekommunikáció fejlődését.

Hirdetés

Most ebből kaphattunk egy kis ízelítőt, a jelenleg zajló és már a nagyközönség számára is prezentálható fejlesztések kerültek ugyanis reflektorfénybe a Future X Days során, ahol összesen 25, hazánkban fejlesztett innovációval találkozhattak a látogatók.

Három demó kapott hangsúlyos szerepet a Future X Days programjában, közülük is kiemelkedik a hátizsákba zsúfolt adótorony, mely a kompakt méretével katasztrófa esetén jelentősen megkönnyítheti a mentőcsapatakok egymás közötti kommunikációját. A 25 kilogrammos hátizsák pár órán keresztül képes telepről is üzemelni - az akkut néhány mozdulattal kicserélhetjük -, a felületén elhelyezett, grafikus érintőképernyő pedig lehetővé teszi, hogy a rendszer élesítése szakértők jelenléte nélkül is megvalósulhasson.

A készülék saját SIM-író hardverrel is rendelkezik, így ha a helyszínen lenne szükség arra, hogy a hálózatra kapcsolódó kártyákat elkészítse a mentőcsapat, ennek sem lesz akadálya. A különféle csatlakozók pedig arra is lehetőséget kínálnak, hogy akár internetet is megosszunk a lefedett területen. Újdonság emellett, hogy a mobil adótornyon keresztül nem csak a hang-, hanem a videó-hívások fogadása és indítása is lehetséges. Az innováció a 2018-as CES-en is hatalmas sikert aratott.

A demók között láthattuk még, ahogy a BME-vel közös projektben megvalósul a virtuális és a valós világ közötti átjárás, ehhez pedig két Holo Lens, valamint egy szenzorokkal alaposan telepakolt fehér és egy hasonlóan felépített fekete Rubik-kocka jelentette a kulcsot. A két eszköz kommunikációja során azonnali visszacsatolást kaptak a játékosok, akik a színezett kocka AR képét láthatták maguk előtt, forgatásaikat pedig valós időben érzékelték a virtuális kockán. Ezen projekttel már az 5G-s hálózatok és a Nokia felhő alapú megoldásainak erejét szemléltette a cég.

Természetesen az 5G demója itt még nem ért véget, a közlekedés jövőjét is bemutatta a Nokia, méghozzá egymással kommunikáló járművek képében. A két felszerelt autó a székház körül megtett úton folyamatosan küldte egymásnak a mesterséges intelligencia által elemzett és kiértékelt diagnosztikai adatokat, így pedig nem csak a gyorsulást, fékezést és lassulást láthattuk valós időben, hanem az esetleges úthibák, illetve egyéb közlekedési fennakadások is feltérképezésre kerültek. Ugyan az újabb autók már komoly fedélzeti számítógépekkel rendelkeznek, elsődlegesen mégsem ezen platformon érhető el a Nokia fejlesztése, egy sima Androidos okostelefonra/táblagépre telepíthető alkalmazásként vethető be a Car2X szoftver, mely így akár még a régebbi autók felokosítására is képes lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.