Hirdetés

A Nokia mutathatja be az első Android alapú butatelefont



|

A Google operációs rendszere már sokféle eszközben felbukkant, az olcsó feature phone-ok világába viszont nem tudott betörni. Na de majd most!

Hirdetés

Az évek során alaposan kinőtte magát az Android, hiszen telefonok mellett már tévéktől kezdve mindenféle egyéb eszközön megtalálható. Viszont a listából eddig kimaradtak az olyan mobilok, amelyek nem érintőkijelzős alapon működnek, hanem a jó öreg T9-es számbillentyűkkel, kis kijelzővel és egyszerű funkcióval céloznak jellemzően az idősebbekre, vagy az olyan elmaradottabb területek lakóira, akik nem igazán tudnak megfizetni még egy belépő szintű okostelefont sem.

Hirdetés

Most viszont egyre inkább biztosnak látszik, hogy a Nokia 400 névre hallgató modell lesz az első olyan butamobil, amelyre nem annyira illeszthető ez a név annak ellenére, hogy szintén érintőkijelző nélküli, számbillentyűzetes megoldásról lesz szó. A HMD Global annak idején egy rövid ideig megjelent már a Wi-Fi Alliance engedélyezett készülékeinek listájában egy TA-1208 kódnevű készülékkel, ám ez hamarosan ködbe veszett, egészen mostanáig, amikor újra megjelent, de már Nokia 400 néven.

A meglepetést az okozza, hogy míg az eddigi olcsó Nokiák egy sajátos kis "félokos" platformot használtak KaiOS néven, a Nokia 400 mellett a listában egy "GAFP" nevű operációs rendszer szerepel, ami bizony nem más, mint a Google Android for Feature Phones rövidítése. A Google már többször jelezte, hogy kész ebbe a mobilos kategóriába is beszállni egy nem érintéses vezérlésre és alapvető funkciókra kihegyezett Android variánssal, amelyről itt-ott képek is felbukkantak, például ez:

A bejelentés persze nem hivatalos, csupán a szemfüles web-kutatók próbálják az eddigi információk alapján összekötögetni a pontokat, tehát esélyesen meg kell majd várnunk a HMD Global saját bejelentését. Mindenesetre egyértelmű, hogy egy jól átalakított Androidnak még nagy szerepe lehet abban, hogy a butamobilokat kissé kevésbé butává tegye, hiszen bármennyire is az okostelefonokat tekinti már alapvetésnek mindenki a fejlett világban, a feature phone kategória még mindig hihetetlen nagy üzlet, és néhány évig még bőven lenne hová telepíteni azt a bizonyos GAFP-t.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.