Hirdetés

Nothing Phone (1) „féléves teszt” – androidos iPhone féláron



|

a Nothing Phone (1)-gyel azt kapod, aminek van értelme, mást nem - vagyis még a Glyph-et, de az menő.

Hirdetés

Egészen pontosan már fél éve megjelent a Nothing első mobilja, a nemes egyszerűséggel csak Phone (1)-nek nevezett készülék, pedig a gyártó csupán 1 éve jelentette be komoly szándékait a piacon. A Nothing 2020-ban indult, alapítója pedig Carl Pei, aki a OnePlus társalapítója és vezetője volt. Ez már önmagában izgalmas, látva, hogy a OnePlus az elmúlt években több, igen jól sikerült, népszerű mobilt készített és dobott piacra világszerte. A Nothing Phone (1) tehát hozzáértő,

nem zöldfülű

tervezők által elkészített telefon, a cég mögött ott a Qualcomm is, mint partner, viszont az emberben ott a természetes félsz, hogy egy ilyen új, 1-2 termékes cég vajon miféle támogatást nyújt készülékéhez és hogy lesz-e pénze újabb fejlesztésekre, a meglévő modellek támogatására, vagy a nagyhalak hamar kivégzik és/vagy bekebelezik.

Hirdetés

Ami biztos, hogy közel féléves rajtja óta a Phone (1) rendszeresen megkapta a frissítéseket, a tesztkészüléken januári a biztonsági patch volt, komolyabb tervezési, összeszerelési gondok nem derültek ki és az Android 13 frissítés is a célegyenesben van. Megnéztük, mire számíthat az, aki Androidon maradna ugyan, de valahogy egyik nagyobb szereplő terméke sem mozgatta meg a fantáziáját.

Elöl-hátul Gorilla Glass 5, oldalt alumínium, mégsem néz ki tucat strapatelefonnak
Elöl-hátul Gorilla Glass 5, oldalt alumínium, mégsem néz ki tucat strapatelefonnak

Lekerekített tégla

A Nothing Phone (1) esetében egyszerre beszélhetünk egyszerű, letisztult vonalakról és pusztán a látványt fokozó díszítő elemekről. Ami biztos, hogy nincsen még egy olyan androidos telefon, amire ez a készülék hasonlítana, de abban van valami, hogy formáját tekintve kicsit hasonlít az újabb iPhone-okra.

"Nicsak, egy androidos iPhone!"

Ilyen felkiáltással is kérték el a Nothing Phone (1)-et megnézni és ez nem véletlen. A sarkok ugyan lekerekítettek, de a telefon alapvetően szögletes, az élek konkrétak, emiatt pedig igazán könnyen kézbe lehet venni. Jó a súlyelosztás, a sima hátlap ellenére sem csúszik a telefon, a kétoldalra szétdobott gombok könnyen kézre esnek és a kijelző mögötti ujjlenyomat-olvasó is a helyén van.

A strapabíróság nagy kérdés egy átlátszó hátlapos, határozott élekkel rendelkező mobilnál, de itt nincs komoly veszély: elöl és hátul is Gorilla Glass 5-ös védelmet kapott a telefon, a keret pedig masszív alumínium. Az IP-besorolás sem maradt el, noha itt a fröccsenésállósággal kell beérned (IP53), ami azért általános napi használathoz elegendő kell, hogy legyen (persze az IP67/68-nak jobban örültünk volna).

A szögletes kialakításnak köszönhetően stabilan lehet kézbe fogni a Nothing Phone (1)-et
A szögletes kialakításnak köszönhetően stabilan lehet kézbe fogni a Nothing Phone (1)-et

Egyértelmű, hogy a készülékben nem is a szögletes oldal, vagy a jó súlyelosztás lesz a legfeltűnőbb, hanem a Glyph világítás, ami nem más, mint az átlátszó hátlap mögé rejtett LED-világítás. Ez egyrészt a kameraszigetet öleli majdnem teljesen körbe, másrészt középen egy nagy C-G-szerű jelet ad ki, alul pedig egy felkiáltó jel világít. Ez a Glyph jelölheti a töltés állapotát, megvilágíthatja a fotózandó tárgyat vagy embert, jelezhet, ha üzenet érkezik stb. Hogy ennek mennyi haszna van, arról lehet vitázni, de arról nem, hogy

ez bizony egyedi és igen jól mutat.

A bling-bling extrán túl a Nothing Phone (1) kifejezetten olyan szolgáltatásokat kínál, amik hasznosak, amiket pedig túlzásnak ítéltek a tervezők, azokat lehagyták. A kamera a fontos dolgokat rejtő kalapba került, így hátul 2 darab 50 MP-es szenzor található: egy normál és egy széleslátószögű. Előbbi optikai képstabilizátort is kapott, utóbbi autofókuszos - a kameraszám hajszolásába nem állt bele a Nothing, így 2/5 MP-es makrót szerencsére nem kell feleslegesen megfizetned. Az előlapi lyuk mögött egy 16 MP-es selfiekamera figyel.

Nincs 2/5 MP-es kamu makro, igaz, normálisan használható sem
Nincs 2/5 MP-es kamu makro, igaz, normálisan használható sem

Ami kell, az van, ami nem, azért ne fizess

Az NFC, a Wi-Fi 6, A BT5.2 nem hiányzik, viszont nincsen jack, mSD foglalat, rádió, infra és AptX HD sem. Ujjlenyomat-olvasó természetesen adott a kijelző alá rejtve, arcfelismerés is van, a hangzás sztereó és nem is túl halk, az üzemidőre pedig egy 4500 mAh-s akkumulátor van igen jó hatással. Ezt 33 W PD3.0-s töltővel tudod felpumpálni, vagy 15 W-tal vezeték nélküli töltőn is. A telefon a visszatöltést is támogatja kábelmentesen (5 wattal).

A  kijelző ideális középméretű: 6,55"-os, FHD+ felbontású (20:9 képarány), 120 Hz-es és HDR10+ támogatással is rendelkezik. Az átlagos fényerő 500 nit, de ha kell, 1200 nitre is képes a Nothing Phone (1).

Feketében és fehérben kapható, töltő és tok nincsen a dobozban
Feketében és fehérben kapható, töltő és tok nincsen a dobozban

Odabent egy ésszerű Snapdragon 778G+ 5G SoC dolgozik 8 GB RAM és 128 GB tárhely kíséretében. Ez önmagában nem rossz - bár a benchmark programokban középmezőnyig tart ki az ereje, azért a hétköznapokban nem kell akadásoktól, röccenésektől rettegned. A fogyasztás ideálisan alacsony, van teljes 5G, és hogy még véletlenül se a rendszer terhelje le a mobilt, az Android 12-re egy habkönnyű UI-t ültettek a tervezők. Ez a Nothing UI, ami kevés módosítástól eltekintve a Google alapfelülete, vagyis gyors és nem terheli feleslegesen a hardvert.

Teszt, összegzés

Carl Pei ismét megmutatta, hogy nem csak a OnePlusnál tudott nagyot alkotni. Mármint nem méretben, tudásban vagy teljesítményben: a Nothing Phone (1)-gyel azt kapod, aminek van értelme, mást nem - vagyis még a Glyph-et, de az menő. Ugyanakkor hiába a szakmában elismert név,

a Nothing Phone (1) első féléve arról szólt, hogy bizonyítson, van helye a piacon.

Noha az Apple vagy a Samsung főhadiszállásán nem kapcsoltak vészüzemmódba az új szereplő láttán, de a kínai vetélytársak minden bizonnyal felkapták a fejüket és árgus szemekkel figyelik a Nothing minden rezdülését.

A Glyph márpedig jól néz ki - de persze ha nem értesz egyet, kikapcsolhatod
A Glyph márpedig jól néz ki - de persze ha nem értesz egyet, kikapcsolhatod

A Nothing Phone (1) kiváló középkategóriás mobil, működik, teszi a dolgát és nem hagy cserben. a Sebesség rendben van, a kezelőfelület könnyen megkedvelhető, a kijelző szuper és a két hátsó kamera is jónak számít ebben az ársávban. Az elmúlt félévben rendre megérkeztek a frissítések, a jelenlegi Android 12-t pedig hamarosan váltja az Android 13. A gyártó 3 év frissítési garanciát vállalt a telefonra, ami jobb, mint egyes kínai gyártók esetében (a gyorsaságra és rendszerességre pedig abszolút nem lehet panasz). Persze örültünk volna, ha van töltő a dobozban, ha a gyorstöltés 66 Wattos, ha IP67-védelmet élvezhetünk és ha van értékelhető makrokamera, de ezek mind-mind jelentősen megdobták volna a vételárat.

A Nothing Phone (1) indulásakor 200 ezer forintba került, ami mára 180 ezer forintra mérséklődött, ami mai szemmel nézve reális ezért a mobilért, ami ugyan nem több egy újabb androidos mobilnál, mégis, egyszerre észszerű, letisztult és más, mint a többi. A piac pedig már vissza is jelzett: készül a Phone (2), amely várhatóan ősszel debütál.

Nothing Phone (1)

Ár: 179 990 Ft
A Nothing Phone (1)-gyel azt kapod, aminek van értelme, mást nem – vagyis még a Glyph-et, de az menő.
  • Snapdragon 778G+ 5G SoC
  • 6,55", FHD+, OLED, 120 Hz
  • 8/128 GB RAM/tárhely
  • 50+50/16 MP hát-/előlapi kamerák
  • Wi-Fi 6, BT5.2, NFC, 5G, IP53, sztereó
  • Android 12, Nothing UI 1.1.8
  • 159,2×75,8×8,3 mm, 193,5 g
  • 4500 mAh akkumulátor, 33 W gyorstöltés, 15W Qi-töltés
  • 581 381 pont AnTuTu
  • 819/2995 pont GeekBench 5
  • 11 295 pont PCMark8 W3.0
  • 2682/773 3DMark Wild Life/WL Extreme
  • 849 perc üzemidő (PCM8)
PRO
  • egyedi dizájn
  • sallangmentes hardver és szoftver
  • jó főkamera
  • Glyph
Kontra
  • „csak” IP53
  • nincsen makró
  • lehetne gyorsabb a töltés
  • a széleslátószögű kamera csak közepes
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8215
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Nothing Phone (1)
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 394
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-02-06 20:36:12
    [gameinfo_webpage] => https://hu.nothing.tech/pages/phone-1
    [gameinfo_tags] => nothing, mobil, okostelefon, android, teszt
    [gameinfo_url] => nothing-phone-1
    [gameinfo_pro] => egyedi dizájn
sallangmentes hardver és szoftver
jó főkamera
Glyph
    [gameinfo_kontra] => „csak” IP53
nincsen makró
lehetne gyorsabb a töltés
a széleslátószögű kamera csak közepes
    [gameinfo_data] => Snapdragon 778G+ 5G SoC
6,55", FHD+, OLED, 120 Hz
8/128 GB RAM/tárhely
50+50/16 MP hát-/előlapi kamerák
Wi-Fi 6, BT5.2, NFC, 5G, IP53, sztereó
Android 12, Nothing UI 1.1.8
159,2×75,8×8,3 mm, 193,5 g
4500 mAh akkumulátor, 33 W gyorstöltés, 15W Qi-töltés
581 381 pont AnTuTu
819/2995 pont GeekBench 5
11 295 pont PCMark8 W3.0
2682/773 3DMark Wild Life/WL Extreme
849 perc üzemidő (PCM8)
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 1
            [1] => 6
        )

    [gameinfo_price] => 179 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A Nothing Phone (1)-gyel azt kapod, aminek van értelme, mást nem – vagyis még a Glyph-et, de az menő.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 394
            [manufacturer_name] => Nothing
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://hu.nothing.tech
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/nothing-phone-1-8215.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => egyedi dizájn
            [1] => sallangmentes hardver és szoftver
            [2] => jó főkamera
            [3] => Glyph
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => „csak” IP53
            [1] => nincsen makró
            [2] => lehetne gyorsabb a töltés
            [3] => a széleslátószögű kamera csak közepes
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.