Hirdetés

Nyom nélkül felszívódott a legveszedelmesebb orosz hackercsoport



|

Egyik napról a másikra vált elérhetetlenné a REvil összes weblapja.

Hirdetés

Rendszeres olvasóinknak bizonyára nem cseng ismeretlenül az évek óta aktív orosz hackercsoport, a REvil neve, amely az elmúlt hónapokban több nagyszabású zsarolóvírusos támadást is végrehajtott.

Áprilisban például az Apple-től követeltek 50 millió dollárt, miután sikeresen feltörték a MacBookokat összeszerelő tajvani Quanta rendszerét. Ezt követően az USA nukleáris fegyvereinek beszállítóját vették célba, a júliust pedig egy széles körű, vállalkozások százait érintő támadással indították.  

Hirdetés

Most azonban a Technology Review arról számolt be, hogy a REvil azóta nyom nélkül eltűnt az internetről. A portál szerint nem csak a kiberbűnözőkhöz köthető weboldalak váltak elérhetetlenné, de még a csoport által használt hardveres infrastruktúra is offline-ra kapcsolt, moszkvai idő szerint kedden reggel 8 órakor.

A REvil eltűnésére hivatalosan semmiféle magyarázat nincs, ám beszédes lehet, hogy a csapat pont zsarolóvírusokat érintő, magas szintű amerikai-orosz találkozó előtt szüntette be a tevékenységét. Ez utalhat arra is, hogy maguktól tértek jobb belátásra, de akár arra is, hogy az amerikai hatóságok vagy az orosz állam beavatkozása van a háttérben.

A hír hallatán sokan megkönnyebbültek, a történtek viszont nem feltétlenül jelentik a REvil végét: könnyen lehet például, hogy a bűnözők csak új identitásra váltanak, vagy felélik az utóbbi időben szerzett tetemes mennyiségű vagyont, mielőtt ismét hallatnak magukról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.