Hirdetés

Nyugdíjas asztronautákat fogna munkára a NASA



|

Jó az öreg a háznál, amikor elkanászodni látszik a kereskedelmi űrhajózás.

Hirdetés

Egy januári hivatalos beszámoló szerint a NASA komoly űrhajóshiánnyal néz szembe, az amerikai űrhivatal bevethető asztronautának állománya ugyanis tavaly szeptemberben mindössze 44 fő volt, amely az elmúlt 20 év legkisebb keretének számít. Így aztán minden plusz kézre szükség van, a jelek szerint pedig a NASA a nyugdíjas személyzetre is számít a problémák megoldásában.

Az űrhivatal nemrég közzétett új szabályzata ugyanis előírja, hogy egy hivatásos visszavonult űrhajósnak is jelen kell majd lennie a Nemzetközi Űrállomásra (International Space Station, ISS) induló privát küldetéseken. A véglegesítésre váró szigorításról a tavalyi Axiom Space-misszió tapasztalatai alapján döntöttek, amely a magáncég által felküldött négyfős legénységet és az ISS állandó személyzetét is megviselte a bevetés utáni interjúk alapján.

Hirdetés

Azon a küldetésen ugyan részt vett egy egykori NASA-űrhajós, a jelenleg az Axiom vezető asztronautájaként dolgozó Michael López-Alegría is, ám a privát űrállomás fejlesztésén dolgozó vállalat fejese, Michael Suffredini később felvetette, hogy a jövőben űrhajós nélkül is indítanának turnusokat, hogy több hely jusson az 55 millió dolláros jegyet kifizető ügyfeleknek. A NASA szigorítása vélhetően erre reagál, hogy az űrturisták babusgatása ne háruljon egy az egyben az ISS hivatásos személyzetére.

Az új regula értelmében a küldetésparancsnokként reaktivált asztronauták a repülés előtti felkészülés és a küldetések végrehajtása során is "tapasztalt útmutatással" szolgálnának az űrturistáknak. A NASA továbbá az utasokat érintő követelményeket is módosította, egyebek mellett több időt biztosítva a mikrogravitációhoz való hozzászokásra és a magáncélú kísérletek átfutási idejére.

Ami viszont a régi-új űrhajósokat illeti, a hírről beszámoló Engadget megjegyezte, hogy éppenséggel ők sem állnak tömött sorokban a munkaügyi hivatalnál: ezen az oldalon megtekinthető a NASA összes egykori asztronautájának aktája, az archívum alapján pedig nagyjából 200-an maradhattak, akik már nem teljesítenek aktív szolgálatot, de még életben vannak. Közülük pedig eleve sokan kiesnek a koruk vagy az egészségi állapotuk miatt, nem is beszélve azokról, akik szimplán csak nem szeretnék űrturisták pátyolgatásával tölteni az idejüket.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.