Hirdetés

Mire jó az okos tanterem?



|

Egyre több iskolában jelennek meg a modern informatikai eszközök, és egyre több iskolás követheti táblagépen a tanóra történéseit. Vajon a kütyükkel megreformálható a hazai oktatás?

Hirdetés

Az osztály vigyázzba áll, majd elcsendesedik, jelent a hetes, minden jelenlévő helyet foglal - szokványos órakezdés egy átlagos magyar iskolában, viszont a folytatás esetünkben egyáltalán nem hétköznapi, hiszen ezt követően a diákok padsoronként a terem végébe mennek, hogy mindenki magához vegye a saját táblagépét. A Gyáli Ady Endre Általános Iskola harmadik emeletén ez mégis teljesen természetes a diákoknak, minden kémia óra pontosan ugyanígy kezdődik, a jelenleg körülbelül 120 ezer forintért megvásárolható Samsung Galaxy Tab A tableteket a diákok ennek megfelelően ismerősként köszöntik, így pillanatok alatt bejelentkezek a fiókjukba, és a tanár addig nem kezdi el az órát, amíg nem lesz mindenki online.

A gyáli - és más Samsung Smart School által mutatott - példa a magyar iskolások többségének még vágyálom, hiszen a legtöbb helyen egyáltalán nem vonják be a diákok mobileszközeit az oktatásban, sőt, az oktatási intézmények egyenesen nem tűrik a kütyük órai jelenlétét. Ezt tapasztalatból mondjuk. A hónap elején például több iskolában is jártunk a Digitális Témahét keretén belül, és habár volt egyetlen egy suli, ahol csak a témahét kedvéért öt napra engedélyezték a mobilok használatát, jellemzően vagy kikapcsoltatják a diákok okostelefonjait az órák elején, vagy begyűjtik azokat a tanári asztalra.

Pedig a jelenlegi 10-14 évesek többsége rendelkezik saját telefonnal, legalábbis a témahéten a vonatkozó kérdésünkre a résztvevő gyerekek 95 százaléka azonnal feltette a kezét. Ők mind beviszik a készülékeiket az iskolákba, annak ellenére, hogy azokat a tanórákon egyáltalán nem használhatják, sőt, sok esetben még a szünetekben is csak nehezen, hiszen az iskolai Wi-Fi hálózatokat csak nagyon ritkán nyitják meg a diákoknak - már ha egyáltalán létezik az adott intézményben vezetékmentes elérés. Ma már nem az a menő, akinek drága csukája van, hanem az, aki képes hotspotot csinálni a mobiljából, vagy képes hozzáférni egy közeli Wi-Fi hálózathoz. Van olyan suli, ahol jobb híján például a közeli önkormányzat hálózatára kapcsolódnak rá a gyerekek.

Hirdetés

Gyálon viszont részben megvalósult a digitális Kánaán, hiszen a kiválasztott termekben működik az internetelérés, minden diák saját táblagéppel követheti az óra eseményeit, ráadásul az eszközök az oktatás szerves részét képezik. Az általunk hospitált kémia órán például a tanóra elején a tanulók rögtön kvízzel tesztelték a korábban megszerzett tudásukat, ami nem csak számukra adott azonnali visszajelzést, hanem a tanárnak is, a pedagógus így a jelenlévők valós ismereteihez tudta igazítani a mondandóját.

A játékos kvíz később még elő került, előtte a táblagépek és a terem közepén lévő tévé segítségével a tanár tábla nélkül kivetíthette a kézírását, sőt, az eszközökkel a veszélyes kémia kísérletet is élőben közvetíthette a biztonságos távolságban ülő gyerekek számára. A táblagépek végig jelen voltak az órán, a tanóra szerves részét képezték, ám ha kellett, akkor a diákok továbbra is papíralapon jegyzeteltek. A helyszínen lévő pedagógusok elmondása alapján nem meglepő módon a diákok imádják a táblagépes termeket használni, felvillanyozzák őket a kütyük.  

"A Samsung rendszerével a tanárok pontosan láthatják, hogy a diákok éppen mivel foglalkoznak, mivel a szolgáltatás azonnali visszajelzést ad. Ellenőrizhető a teljes folyamat és akár a pedagógus vezérelni is tudja a diákjai eszközeit, azaz akár egy magánórát kezdeményezhet a tanórán belül" - nyilatkozta kérdésünkre Kovács Viktória, a Gyáli Ady Endre Általános Iskola magyar-német szakos pedagógusa. A rendszer ráadásul házifeladatok kiosztását is támogatja, valamint a csoportmunka és a projektalapú oktatás terén is új lehetőségeket nyit meg. A diákok például e módon a felhőn - és az etwinning.net szolgáltatásán keresztül - könnyedén együtt dolgozhatnak ausztriai és angol diákokkal, megosztva egymással az eredményeket. Mivel mindenre van egy app, az órák tananyaga számtalan módon kiegészíthető és fejleszthető a letölthető programokkal.

A nyelvoktatásra adja például magát a Doulingo és társai használata, a kutatásra ott a Google keresője és a Wikipédia, emellett a net tele van oktatási jellegű videókkal, multimédiás fájlokkal, egy rakás olyan információval és megoldással, amely jól használható a tanórákon - egy megfelelő eszköz segítségével. Kovács Viktória kérdésünkre több példát is említett: "A Kahoot a Quizlet-hez hasonlóan nagy kedvence a gyerekeknek. Alapvetően egy fogalomtanító szolgáltatásról van szó, ami kellően játékos a diákok számára, és viszonylag kevés befektetett munkát igényel a pedagógus részéről, hiszen csak szópárokat kell alkotnia. Sőt, maguk a gyerekek is szívesen állítanak össze ilyen kérdőíveket, így egymást oktatják a mobileszközön keresztül".

A másik kedvelt szolgáltatás a magyar fejlesztésű Redmenta, amely a tanárok által összeállított angol és német nyelvű szövegértési feladatoknál nem csak a diákok pillanatnyi tudását mutatja meg, hanem a tanulók fejlődése is jól nyomon követhető a rendszeren keresztül. Ráadásul a gyermekeknek is plusz motivációt jelent, hiszen azonnal visszajelzést kapnak. A pedagógusnak pedig a Redmenta, és a Samsung rendszerét használva nem kell például a dolgozatok javításával foglalkozniuk, hiszen a programok elvégzik az automatikus javítást helyettük - amennyiben nem fogalmazásról van szó. "Így nem a piros tollat koptatjuk, ami rengeteg plusz energiát jelent számunkra, amely időt az oktatás további fejlesztésére tudunk fordítani" - tette hozzá Kovács Viktória.

A Samsung Smart School teljesen új tanulási lehetőségeket nyit meg a gyermekek számára, egyelőre mégse szaporodtak el gombamód országunkban az okos tantermek. Az első mintaiskola még 2014-ben nyílt Jászfényszarun - lásd korábbi videónkban -, amelyet követően a dél-koreai cég összesen 25 okososztálytermet szerelt fel táblagépekkel, fejlett kivetítővel, valamint a rendszer lelkét adó Smart School szoftverrel. Jelenleg a következő intézményekben található okos tanterem:

  • Samsung Smart School (Jászfényszaru)
  • PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola (Pécs)
  • Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola (Pécs)
  • Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda)
  • Ady Endre Általános Iskola (Gyál)
  • Budapest XVIII. kerület
  • Jókai Mór Általános Iskola (XIV. kerület)
  • MTVA Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhely (VIII. kerület)
  • Kiskörös
  • Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény)
  • Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola (Soltvadkert)

Három feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy egy iskola saját samsungos okos tanteremre tegyen szert. Egyrészt alapfeltétel legalább 100 MB/s-os szélessávú internet megléte, amely szűrőn a legtöbb hazai oktatási intézmény azonnal kihullik. A második feltételnek, az erősáram meglétének már sokkal könnyebb megfelelni, viszont a harmadik kitételt már jóval nehezebb megugrani: anyagi forrást kell biztosítani a beruházáshoz. A Samsung tudniillik a mintatantermén kívül nem ingyen szereli fel a tantermeket tévékkel és táblagépekkel, hanem megrendelésben teljesíti azt, amelyet fizethet akár az önkormányzat, akár uniós forrásból is lehet finanszírozni azt. Vagyis az okos tantermek terjedését leginkább a szélessávú internet és a forrás hiánya nehezíti, a koreai cég ettől függetlenül igyekszik minél több okos tanteremmel kapcsolatos megrendelést elnyerni. Ugyanígy tesznek a nagyobb telekommunikációs cégek, akik vélhetően szintén abban bíznak, hogy a kevés jó példa felnyitja majd a döntéshozók szemét, akik a költségvetésből egy jelentősnek mondható összeget fordítanak majd a tantermek kiokosítására. Az üzleten mindenki nyerhet: a diákok végre modern eszközökkel tanulhatnak, a piaci szereplők nagyobb állami megrendelésekhez juthatnak, a politikusok pedig látványosan átadhatják mindegyiket. Igazi win-win helyzet mindenkinek.

Természetesen nem szabad azt hinni, hogy a modern eszközök instant megváltást jelentenek a hazai oktatási rendszerünk számára. Kovács Viktória elmondása szerint például Gyálon majd fél évbe telt, mire megtalálták az egészséges egyensúlyt a táblagép és a hagyományos eszközök között, nem érdemes ugyanis a tabletet középpontba állítani, nem lehet minden tudományt informatika órává változtatni. Szükség van a pedagógusokra, a jó tanítási módszerek és az értelmes felhasználás megtalálására is, amelyet jelenleg még keresik a hazai tanárok. Sajnos a modern iskolák között egyelőre minimális a tudásmegosztás, nincs egy egységes terv arra, hogy pontosan mit kellene csinálni. A Nemzeti Alaptantervből nem lehet kiindulni, a piaci szereplők pedig másként gondolnak a modern oktatásra, más eszközöket helyeznek előtérbe.

Akár egy irány lehetne a BYOD iskolai alkalmazása, azaz bátorítani a diákok a saját mobileszközük használatára,amely egyelőre egyáltalán nem jellemző - lásd fentebb. Még Gyálon sem, ahol a Samsung által biztosított körülbelül 70 táblagépen kívül tiltott a diákok saját eszközeinek a használata, pedig az egyes applikációhoz ugyanúgy hozzá lehetne férni akár mobilokról, akár olcsóbb táblagépekről. A tiltás főként a menedzselhetőség hiányából fakad, a Samsung rendszerében például pontosan lehet látni, hogy ki mivel foglalkozik. Ha 15 különböző tablet van, eltérő platformokkal, operációs rendszer verziókkal, a menedzselhetőség sokkal nehezebben megoldható. A koreai cég nyilván nem érdekelt a hibrid rendszerek támogatásában, mint ahogy a telekommunikációs cégek sem szívesen engedik be a konkurenciáikat. Ez végső soron érthető és elfogadható, és talán ezek a megoldások nyitják majd meg az utat egy jobb - szolgáltatófüggetlen - oktatás felé. A diákok igénylik a modern eszközök használatát, ráadásul csak azok segítségével készülhetnek fel igazán a XXI. század munkaerőpiacára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.