Hirdetés

Segítség a csuklón: négy okosóra tesztje

|

Kezdeti nehézségeik után kezdenek magukra találni az okosórák. Tesztünkben négy jól sikerült modellt mutatunk be.

Hirdetés

Pár évvel ezelőtt a szakértők még az okosórák piacán várták a következő nagy robbanást - ehhez képest az Apple Watchot leszámítva igazán átütő sikert egyetlen gyártó sem tudott felmutatni. A vártnál lassabb növekedés után viszont úgy tűnik, hogy mostanra sikerült a cégeknek megtalálni azokat a recepteket, amelyekkel a technológiai újdonságok iránt fogékony felhasználók után az átlagos vásárlókat is képesek megszólítani. Ez pedig úgy látszik, hogy az alacsonyabb ár mellett a sportkarkötők felé történő elmozdulás lett - legalábbis az alsóbb árszegmensben egészen biztosan.

Hirdetés

Klasszikus vagy nem klasszikus

Tesztünkben négy óra szerepel - közülük viszont három olyan termék, amely a klasszikus "okosóra" definíciónak nem is felel meg. Ennél ugyanis az is fontos, hogy a készülék operációs rendszere képes legyen általános programok futtatására, és így az óra tudása szinte tetszőleges módon bővíthető legyen. Ha belegondolunk, egy számítógép vagy okostelefon is ilyen, hiszen például egyik sem készült alapvetően "szövegszerkesztésre", mégis mindegyikre van szövegszerkesztő. Ehhez hasonlítanak a klasszikus Google Wear OS-re, Apple watchOS-re és Samsung Wearable OS-re épülő órák is, hiszen ezekre is letölthetünk számológépeket, jegyzetelőalkalmazást vagy Messenger-klienst (de az örök "kötelező", a Doom is futott már Apple Watchon és androidos okosórán is).

Ezzel szemben tesztalanyaink közül egyedül az árával is kiemelkedő Samsung Galaxy Watch Active 2 rendelkezik ehhez hasonló bővíthetőséggel, a többiek a legjobb esetben is csak arra képesek, hogy az óra által amúgy is mért adatokat különböző számlapok és adatmezők formájában kombinálják. Extraként rendelkezésre állhat még zenelejátszás saját memóriával, és esetleg a hozzá csatlakoztatott telefon bizonyos szolgáltatásainak irányítása.

Sport és értesítés

Nyilván ennek az egyszerűsített tudásszintnek is vannak előnyei, és most nem kizárólag a kedvező árra gondolunk, hanem az üzemidőre: ha kevesebb a funkció, akkor elég a kisebb számítási kapacitás is, így nem csoda, hogy a standard okosórák egy-két napos üzemidejéhez képest például az Amazfit GTR akár két hétig is elvan, de még a szenzorokkal alaposan telepakolt Garmin vívoactive 4 is négy napig bírja 24 órás pulzus- és véroxigénméréssel.

Samsung Galaxy Watch Active 2

A Samsung az egyik nagy öreg az okosórák piacán, ráadásul saját, az utóbbi időben egyre sikeresebb platformmal is jelen van itt. Erre a Tizen-alapú Wearable OS-re épül a Galaxy Watch Active 2 is, amely többféle színben, anyagválasztékban is rendelkezésre áll, ráadásul a keskenyebb csuklóval rendelkezőknek 40 mm-es átmérővel szerelt változatban is piacra dobták. Standard, 20 mm széles óraszíjakat használ, így ízlésünknek megfelelően ezeket is könnyen cserélgethetjük. Dizájnja elegáns, kezelésére pedig nemcsak a két, talán kicsit túlzottan a felületbe simuló gomb és az érintésérzékeny kijelző szolgál, hanem az utóbbi külső pereme is, amely virtuális tárcsaként működik. A platformhoz tartozó alkalmazásboltban viszonylag sok app megtalálható, ha bővíteni szeretnénk tudását, de egyébként is tele van vicces apróságokkal - például képes arra, hogy a kiválasztott számlap alapszíneit egy fotóhoz igazítsa, így például ruhával, ékszerekkel összhangba hozható.
Sporttal kapcsolatos alapfunkciókban sincs hiány, optikai pulzusmérő természetesen van, viszont később rendes EKG is várható - ez a szolgáltatás azonban még nincs aktiválva. Viszonylag sokféle sportot regisztrálhatunk az órával, néhány főbb mozgásformát (így futás, séta, kerékpár, evezés stb.) pedig önállóan is képes érzékelni és naplózni. A sok funkciónak persze megvan a hátránya is: két napnál hosszabb üzemidőre ne nagyon számítsunk tőle. 

Tesztgyőztes
Ár: 134 990 Ft
+ rengeteg szolgáltatás, elegáns kivitel
- drága, hamar lemerül

Garmin vivoactive 4

Sportórák között a Garmin a piacvezető, és ez a vívoactive 4-en látszik is, a készülék ugyanis száz százalékban a sportra koncentrál. A gyártónak vannak egyébként direkt futáshoz, bringázáshoz, golfhoz vagy éppen túrázáshoz kínált órái is, a vívoactive széria viszont azoknak szól, akik különböző mozgásformákat kombinálva az egészséges életmódot tartják inkább szem előtt. Maga a készülék egy sportosabb karórát utánoz, viszont többféle színben is megvásárolható, szíja pedig cserélhető, tehát elegánsabb kinézettel is elérhető. Tudása nagyjából fix: bár a Garminnak van saját alkalmazásboltja, a vívoactive onnan elsősorban számlapokat és adatmezőket tud fogadni, bonyolultabb appokat nem. Ettől függetlenül például Spotify és Deezer kliens van rajta, de önálló MP3-lejátszóként is tud üzemelni. Szenzorokkal nagyon jól ellátott, a műholdas navigációnak köszönhetően telefon távollétében is képes például a megtett utat, távot rögzíteni. Mivel Wi-Fi-adapter is került bele, így a tevékenység rögtön feltölthető a netre, ahol a Garmin saját oldala mellett például a Straván is megoszthatjuk. Rengeteg sporttípust ismer, edzéseket is letölhetünk rá (animációkkal!), és pulzusunk mellett a véroxigénszintet is méri, végez alvásfigyelést, képes automatikusan felismerni, ha sétálunk vagy futunk, és így tovább. Mindezek mellett pedig sokáig is bírja, átlagos használattal és 24 órás pulzusméréssel négy-öt napot is könnyen kihoztunk belőle.

Ár: 99 900 Ft
+ sporthoz tökéletes kiegészítő, WLAN-adapter
- viszonylag drága, kijelző alacsonyabb felbontású

Honor MagicWatch 2

A Honor már nem titkolja, hogy a Huaweihez tartozik, így például a MagicWatch 2 használatához a Huawei Health alkalmazást kell majd telepítenünk telefonunkra. Az óra maga igyekszik klasszikus karórára hasonlítani, ehhez pedig igényes kivitel és szabványos, 22 mm széles bőrszíjak tartoznak (emellett extraként egy sportos szíjat is találsz a dobozban). Magas felbontású AMOLED kijelzőjének köszönhetően a számlap is megtévesztően élethű tud lenni - ez egyébként ennek a modellnek egyben a legnagyobb erőssége is, tudása ugyanis viszonylag korlátozott, hiszen külső appok futtatására nem képes, inkább a telefonos értesítésekre (ezeket sajnos csak olvasni lehet) és a sporttal kapcsolatos szolgáltatásokra koncentrál. Még a rendelkezésre álló számlapok választéka is korlátozott. Ezért cserébe viszont nem fogyaszt sokat, nagyjából egy hét üzemidőre számíthatunk, ha a kijelző folyamatosan aktív. Aki a folyton bekapcsolt kijelző helyett inkább a hosszabb üzemidőt részesíti előnyben, lezáróképernyő alkalmazásával akár meg is duplázhatja ezt az üzemidőt 2 hétre. Ezt a módot mi sajnos nem teszteltük, de mindenképpen impresszív a 2-3 napos, átlagos okosóra-üzemidők világában.

Mozgás közben az óra a beépített GPS-nek és zenelejátszónak (melyhez körülbelül 4 GB tárhely is tartozik) köszönhetően igazából telefon nélkül is teljes körűen használható, ugyanis minden mért jellemzőt ment, ezeket pedig később a telefonon kényünkre kedvünkre kielemezhetjük. Menet közben az óra saját hangszóróján is meghallgathatunk azért pár adatot, például futásnál a tempót. A futás amúgy is hangsúlyos szerephez jut, külön edzésprogramot is indíthatunk hozzá. A sokféle (15 darab) sport mellett extraként jelen vannak légzőgyakorlatok, kapunk iránytűt, magasságmérőt, alvásfigyelést is, ráadásul az óra - állítólag - stresszszintünket is képes mérni.

Ár: 67 990 Ft
+ elegáns, remek kijelző
- alacsony tudásszint, ehhez képest drága

Amazfit GTR

Az Amazfit márka a Huami nevű cég tulajdona - aki esetleg nem ismerné őket, a piac egyik legnagyobb szereplőjéről van szó, akik általában más cégeknek, például a Xiaominak szoktak dolgozni, de úgy döntöttek, hogy saját névvel is szeretnének megjelenni. A GTR egy klasszikus, kerek órára hajazó dizájnt és árához képest kifejezetten igényes külsőt kapott, a fő vonzerő azonban a kijelző lesz, mely a jóval drágább versenytársaknak is becsületére válna. Ez a két jellemző egyébként nagyjából meg is határozza az Amazfit lényegét, ez ugyanis egy jól kinéző, de tudásában inkább a sportkarkötőkre hajazó eszköz, amely kevés dolgot tud, cserébe pedig hetekig elvan egyetlen töltéssel. Teljesen fapadosnak azért nem nevezhetjük, hiszen van benne beépített GPS, ami pedig a fő szolgáltatást, azaz életmódunk figyelését jelenti, abban nincs hiba. A GTR 12 különböző sportot ismer, ezen felül alvásfigyelést és pulzusmérést is kapunk, illetve egy úgynevezett PAI (Personal Activity Intelligence) pontszámot is generál az óra, mely azt próbálja meg osztályozni, hogy saját magunkhoz képest mennyire voltunk aktívak. A telefonról áthúzott figyelmeztetések megjelenítése is működik, azokra reagálni viszont nem lehet, és ezúttal a saját zenelejátszás képessége is hiányzik. Az alacsony ár az időnként lassúnak érződő megjelenítésben is tetten érhető, de szerencsére ez nem sokat von le az óra használhatóságából.

Ár: 49 900 Ft
+ remek kijelző, hosszú üzemidő
- alacsony tudásszint, kevés számlap

Értékelés

Nehéz dolog egyértelmű győztest hirdetni, annyira széles a spektruma az áraknak és szolgáltatásoknak. Klasszikus értelemben vett okosóraként egyedül a Samsung Galaxy Watch Active 2 állja meg a helyét, itt kapunk teljes körű funkcionalitást, ennek viszont meg is kérik az árát pénzben és üzemidőben egyaránt. Míg a Galaxy Watch általános célokra a legjobb, addig az aktív életmód nyomon követésére a Garmin vívoactive 4 lesz a nyerő, elképesztő mennyiségű adatot mér, elemez, és persze ott áll mögötte a Garmin ökoszisztémája is. Olcsóbb versenyzőink közül mi az Amazfit GTR-t ajánljuk: tudásában alig marad el a Honor MagicWatch 2 mögött, viszont olcsóbb, kijelzője az egyik legjobb a piacon, és üzemideje is kiváló (bár ebben a MagicWatch 2 is nagyon jól teljesít). Az alábbi táblázatban gyűjtöttük össze a versenyzők adatait, rákattintva új ablakban, eredeti méretben is megnézhető.

Alternatíva: ha felesleges a kerek számlap

Xiaomi Mi Band 4

Tesztünk legolcsóbb szereplője is közel 50 ezer forint, de ha nem ragaszkodunk az órához hasonló kinézethez, akkor a sportkarkötők között töredékáron találunk vetélytársat, például a Xiaomi Mi Band 4 személyében. Ez a 9900 forintos eszköz ugyanúgy képes megjeleníteni az értesítéseket és nyomon követni mozgásunkat, mint a tesztben szereplő kütyük. Persze kijelzője kisebb, pulzusmérője bizonytalanabb, és nem rendelkezik GPS-szel sem, de elég olcsó ahhoz, hogy még ezen korlátaival együtt is a piac legjobb ár-érték arányú aktivitásfigyelője lehessen, melyet nemcsak a medencébe vihetünk be, de még csak tölteni sem kell majd túl gyakran, normál használat során körülbelül egy hónapig bírja.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.