A nagyágyúk elbukták a karácsonyt

|

Kiderült, hogy az ünnepi bevásárlóroham legnagyobb nyertesei valójában folyamatosan veszteséget termeltek.

Hirdetés

Mi is hírül adtuk, hogy az ünnepi költekezés alatt rengeteg okoshangszóró talált gazdára, így a Google és az Amazon elégedetten dörzsölhették a tenyerüket ám úgy néz ki, hogy az eladási számok mögött mínuszok rejtőznek. 

Hirdetés

Az Amazon Echo Dot és a Google Home Mini nagy slágerei voltak az idei karácsonyi szezonnak, ami többek között annak is köszönhető, hogy a gyártók közel 40 százalékos kedvezménnyel tették ki őket a boltok polcaira, ez pedig azt jelentette, hogy mindkét eszközt nagyjából 30 dollár körül lehetett megvásárolni. Csakhogy - és most tessék figyelni - a Dot előállítási költsége 31 dollár, míg a Home Minié 26 dollár között mozog.

Hirdetés

Erre lehetne azt mondani, hogy oké, nagyjából nulla, vagy esetleg minimális nyereséget hoztak, na és, mi van akkor, csakhogy ne rángassuk a vállunkat, merthogy ez csupán az előállítás ára, és nincs benne sem a kiszállítás, sem a rakodás, sem a csomagolás, meg még jó pár dolog. Innentől kezdve pedig kijelenthető, hogy minden egyes eladott darabon buktak a cégek néhány dollárt, bár egy Amazon és egy Google esetében sejthető, hogy nem ettől fog lakat kerülni az üzemekre. 

Érdemes kitérni továbbá az Apple helyzetére, ahol úgy volt, hogy a 350 dolláros árával egészen más ligában játszó HomePod még idén piacra, ergo a cupertinoi cég is részesül a karácsonyi bevételekből. Csakhogy az Apple végül mégis lemaradt, hiszen csak idén kerül a boltokba a terméke, így számára különösen fájdalmas lehet, hogy az ünnepi időszak alatt nagyjából 35 millió eladott okoshangszóró közül egy sem az övé.

Hirdetés

Lehetne azt hinni, hogy majd a megjelenéskor úgyis lecsapnak rá a felhasználók, csakhogy minek tennék, ha egyszer nemrég már a tulajdonukba került az ugyanilyen célt szolgáló kütyü a Google vagy éppen az Amazon raktárából. De ez csak az egyik megközelítés, mert akadnak olyan elemzők, akik szerint 30 dollár nem pénz az egységsugarú vásárlónak, és ha jön az Apple HomePod, simán nyugdíjazza a bagóért vásárolt hangszóróját a minőségben egyébként valóban nagyságrendekkel jobb Apple termékért. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.