Hirdetés

Az Apple javított: már nem jöhet be hozzánk bárki



|

Az Apple olyan biztonsági rést hagyott a vicces kedvű idegeneknek, hogy azok bármikor fel-és lekapcsolhatják a lámpáinkat, és akár be is engedhetik magukat a lakásunkba. Szerencsére mindez már múltidő.

Hirdetés

Az úgy volt, hogy jött az Apple féle HomeKit okosotthon rendszer, ám akadt egy kis probléma, mégpedig az, hogy iOS 11.2-n használva lehetőséget biztosított arra, hogy hackerek átvegyék a hatalmat minden olyan kütyü felett, ami a rendszerre csatlakoztatva van. 

Hirdetés

Tehát akár azt is megtehetik hogy villogtatják a lámpáinkat, lekapcsolják a biztonsági rendszert, netán kinyitják az ajtókat, ablakokat, vagy éppen felcsavarják a fűtést. Az Apple mentve a menthetőt, gyorsan lenyilatkozta, hogy a probléma csupán iOS 11.2-n jelentkezik, majd pedig gőzerővel nekiláttak betömni a biztonsági rést, és a szükséges javító frissítés már úton van. Addig sem maradtak azonban védelem nélkül azok, akik a HomeKit mellett döntöttek, ugyanis kaptak egy szerveroldali fixet, ami azt jelenti, hogy nekik valójában semmit nem kell csinálniuk, hogy aktiválódjon, ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy néhány funkciót korlátoz. Márpedig senki nem azért veszi a drága hardvereket, hogy utána csupán nézegetni tudja őket, ám azt is érdemes tudni, hogy a sebezhetőség meglehetősen specifikus feltételrendszert támaszt.

A The Guardian szerint minimum szükséges egy iPad, iPhone vagy iPod Touch az iOS 11.2-vel, csatlakoztatva az iCloudra, ami szinkronizálva van a HomeKit rendszerrel. Mindezek mellett a hackereknek rendelkezniük kell az áldozat e-mail címével is, ami viszont az Apple ID-hez kell, hogy rendelve legyen, sőt, ismerni kell a rendszer működését is. Szakértők szerint nagyon fontos, hogy ilyen jellegű bakik ne rendítsék meg a vásárlóközönség bizalmát az otthoni okosrendszerek használatában, ugyanakkor hozzáteszik, hogy még mindig nagyobb az esély arra, hogy hagyományos módszerekkel törnek be bárkihez, mint az, hogy meghackelik. Köszönjük, így már nyugodtan alszunk. Tanár

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.