Hirdetés

Jobb, ha nem töröd össze az Apple HomePod-ot



|

A HomePod eleve az egyik legdrágább okoshangszóró a piacon, ám még a kiegészítő biztosítással sem lehetünk teljesen nyugodtak.

Hirdetés

Amikor az ember vesz 349 dollárért egy almás okoshangszórót, érthető okokból szeretné biztonságban tudni, és felkészülni az olyan esetekre is, amikor saját hibából válik használhatatlanná. 

Hirdetés

Ezekre az esetekre kínál megoldást az AppleCare+, ami a tengerentúlon a HomePod esetében 39 dolláros áron vehető igénybe. Mint látható, ez több, mint 10 százalékos plusz kiadást jelent, de legalább nyugodtak lehetünk, hogy ha mi vagyunk bénák, akkor is él a garancia. Csakhogy, ez nem egészen így van. 

Egy Apple Store-ban fellelhető dokumentum szerint ugyanis ez a konstrukció maximum két, önnön bénaságunkból bekövetkező balesetre vonatkozik, és ott is egyenként 39 dolláros áron. Érdemes azonban tudni, hogy mint az AppleCare+ kondíciók esetében mindig, így most sem vonatkozik a garancia arra az esetre, amikor a készülék úgy sérül, hogy ennek ellenére továbbra is hibátlanul ellátja funkcióját. 

A HomePod kiszállítását február 9-én kezdik meg, és időközben arra is fény derült, hogy az eszköz egyszerre több felhasználó hangutasításait is követni tudja majd. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.