Hirdetés

Apple HomePod: minden, amit tudni lehet róla



|

Február 9-én esedékes a megjelenés, a világban pedig ezer pletyka kering. Tegyünk rendet!

Hirdetés

Okoshangszóró-fronton az Apple trónveszélyes támadója, a HomePod két hét múlva jelenik meg a tengerentúlon, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában. Ugyan ezek mindegyike elég messze van lángoktól ölelt kis hazánktól, de a debütálás azt is jelenti, hogy valószínűleg egy nemsokára esedékes következő körben már nálunk is kapni lehet majd az eszközt, az élelmesebbek pedig egy külföldi út során csíphetnek fel egy darabot. Szóval nézzük, mit lehet tudni az újdonságról!

Hirdetés

A HomePod története valamikor 2016-ra nyúlik vissza, amikor először röppentek fel pletykák egy Siri-meghajtású hangszóróról, folytatásként pedig egy Apple-től érkező, hivatalos megerősítés jött 2017-ben, néhány héttel azelőtt, hogy történt egy titokzatos firmware-szivárgás. Karácsony előtt nem sokkal derült ki, hogy már közel a start, de a termék nem fog megjelenni az ünnepi szezonra, csak valamikor 2018 elején örülhetünk neki. Az Apple úgy fogalmazott: "több időre van szükség".

Eközben a vetélytársak nem pihentek, és elképesztő darabszámot produkáltak a piacon ebben a szegmensben, bár kissé árnyalja a képet, hogy hamar kiderült, valójában erős nullás, sőt, kis mértékben veszteséges volt az értékesítés. 

Nem lesz olcsó

Lezajlottak az ünnepek, elindult 2018, és a cupertinói cég megerősítette, hogy az Apple HomePod február 9-én jelenik meg, méghozzá 349 dolláros áron, ami napi árfolyamon 90 000 forint körül jár, de ki lepődik meg ezen, ha az Apple-ről van szó. Ráadásul ezen a téren a Google sem szégyenlősködik, hiszen a Home Max 400 dollár, bár láthattuk a fekete pénteken, hogy a gigacég hajlamos rendkívüli kedvezményeket biztosítani. 

Hé, Siri!

Tudni lehet, hogy a HomePod Siri-támogatással érkezik, így értelemszerűen kézmentesen működik, tehát nyugodtan utasíthatjuk lágy hangon, de ezek a dolgok alapvető tulajdonságoknak számítottak már tavaly is.

Érdemes megemlíteni az Amazon Alexát, ami 2014 óta folyamatosan úgy fejlődik, hogy nem rekeszti ki a harmadik féltől származó integrációt, és az intelligens otthoni technológiákkal való együttműködést sem. Ugyanez a vezérelv az Apple-nél is. 

Kompatibilitás, és alkalmazások tömkelege

A gyártó szerint a HomePod támogatni fogja a cégen kívülről érkező alkalmazásokat, mint amilyen a WhatsApp, vagy éppen az Evernote, de a helyzet az, hogy tekintve a 700 millió iPhone felhasználót, nem is nagyon van más lehetősége, mint teljeskörűen integrálódni a hangvezérléses világba. Mindezek mellett az okosotthonban betöltött szerep sem elhanyagolható, ezért a HomePod simán kezeli a világítást, zárakat, termosztátot, és minden más okoskütyüt, ami ebben a ligában játszik. Röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy HomeKit bázisként alkalmazható. 

Alkalmazkodás és hibátlan hangzás

Az Apple szerint a HomePod képes arra, hogy a környezetnek megfelelően állítsa be a hangját, illetve több HomePod együtt is használható, tehát a lakás több pontját egyszerre is hallgathatjuk ugyanazt, bár ez a funkció csak az év vége felé lesz elérhető. 

"Hihetetlen akusztikai tulajdonságok" jelzővel illeti az Apple a termékét, amit mindenki megerősít, aki valaha is találkozott bemutatón az eszközzel, és volt olyan is, aki egyértelműen kijelentette, hogy a Sonos és az Amazon konkurens kütyüivel összehasonlítva sokkal jobban teljesít. A Google Home Max viszont olyan téren jobb, hogy két közép-mély hangsugárzóval és két csipogóval rendelkezik, azt pedig nem tudjuk, hogy csatlakozók frontján az Apple terméke mit fog majd mutatni. 

Raklapnyi pletyka korábbról

Van egy Steve Troughton-Smith nevű fickó, aki a cikk elején említett firmware kiszivárgásakor először fedezett fel LED-mátrixra utaló jeleket, amiből akkor arra következtetett, hogy az eszköz kaphat valamiféle kijelzőt, amin szimbólumokat tud megjeleníteni. Ezt látszott megerősíteni egy másik fejlesztő, Avery Magnotti, aki egy olyan kódról tweetelt, ami 272x340-es felbontásra utalt. Simán lehetett gondolni, hogy igazuk van, hiszen az Amazon Echo, az Echo Spot és az Echo Show mind rendelkezik valamiféle indikátorral, ami a működéssel kapcsolatos. 

Egy másik pletyka arról szólt, hogy  a HomePod teljes értékű iOS-t kap, tehát olyat, amit az iPhone és az iPad is használ, de arra is utaltak néhányan, hogy az okoshangszóró olyan jó kondiban lesz, mint egy iPhone 6, azaz lesz benne 1 GB RAM, és egy A8 processzor. 

Nos, nagyjából így alakult a HomePod sorsa, de még messze nincs vége a történetnek, hiszen az igazi megmérettetés a megjelenés után következik, mikor is kiderül, hogy miként reagálnak a tömegek az új termékre. Az viszont pillanatig sem kérdéses, hogy az almafétisben szenvedők még akkor is megvennék, ha csupán egy csinos köntösbe bújtatott, hárompálcás csipogó lenne az egész.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.