Hirdetés

Okosotthont szeretnél? Így kezdj neki!



|

A szép új világ egyik jellemzője az okosotthon, de vajon miként érdemes nekiindulni és hogyan döntsük el, mire van szükségünk? Segítünk.

Hirdetés

Az elmúlt évek trendje azt mutatta, hogy a világ szerencsésebb felén egyre nagyobb teret szereznek maguknak az okosotthonok, ami egyúttal azt is jelenti, hogy mind több olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyek megfelelnek az elvárásoknak. De mik legyenek a kiválasztási szempontok? Erre adunk választ.

Hirdetés

A témában nagyon jó cikkek jelennek meg internetszerte, és mi is egy ilyenből indultunk ki, ahol a Nest és a Hive az alap, de ettől természetesen el lehet térni.  

Válassz egy rendszert!

Habár rengeteg eszköz elérhető, nem biztos, hogy ezek mindegyike képes együttműködni egymással, ezért nem árt, ha tájékozódunk vásárlás előtt. A piacot alapvetően négy gyártó terméke uralja: Nest, Hive, Apple HomeKit, Samsung SmartThings, és mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.

A Nest és a Hive Apple és Android eszközökkel is kompatibilis, és a SmartThings, a Nest, és a HomeKit rendszerek harmadik gyártó okostermékeivel is hajlandóak közösen dolgozni. Ugyanakkor a Hive ragaszkodik ahhoz, hogy csak saját márkás termékeke legyenek a rendszerben, és ez nem eshet jól azoknak, akik a többszínűségre esküsznek. 

Fűts okosan! 

Az okosotthon egyik legfontosabb eleme az intelligens termosztát, hiszen segítségével rengeteget lehet spórolni, hiszen bárhol legyünk is a világban, interneten keresztül tudjuk babrálni az otthoni hőfokot. Mindezek mellett a termosztát képes alkalmazkodni a felhasználói szokásokhoz, és csak akkor fűt, amikor szükséges, illetve ott, ahol kell. Sőt, olyanra is képes, hogy ha már hazafelé tartunk, akkor a földrajzi adataink alapján ő ezt érzékeli, és begyújt, hogy kellemes hőmérséklet legyen, mire hazaérünk. A Nest és a Hive esetében erre a megoldásra kb 90.000-100.000 forint környékén kell áldozni. 

Biztonság okosan

Az okoskamera új szintre emelte a tulajdonunk védelmét, mivel egy szimpla alkalmazáson keresztül 0/24-ben figyelhetjük, hogy mi zajlik odahaza. Ezek az elektronikus szemek általában titkosítással dolgoznak, tehát attól sem kell tartanunk, hogy illetéktelenek pillantanak bele az élőképbe. 

Még jobb, hogy mostanság kezdenek divatba jönni azok a kamerák, melyek már képesek maguktól tanulni, és eldönteni, hogy ha mozgás van a ház körül, az rendben van-e vagy sem. Mindezek mellett a gyanús történéseket rögzítik is, és küldik a telefonunkra, illetve olyanok is akadnak, melyek lehetővé teszik, hogy hangszórójukon keresztül szóljunk az optika előtt lévő személyeknek. Látható tehát, hogy rendkívül hasznosak, ám a bekerülési költség és az üzemeltetés is komoly kiadásokba verheti a felhasználót, így nagyon fontos tudni, hogy milyen mértékű tudásra van szükségünk. 

Világíts okosan! 

Alapvetően olyan izzókra kell gondolnunk, melyek wifin keresztül kommunikálnak a rendszerrel és annak használójával, gyártók terén pedig a Hive, a Philips, és az Ikea emelhető ki. Az izzók energiatakarékosak, képesek változtatni a színűket, így egyedi hangulat hozható létre segítségükkel. Költségek terén néhány ezerért vehetjük darabját, de hamar elszállhatunk, ha sok izzóra van szükségünk, és gyártóként is nagyon eltérő az árfekvés. 

Mérjünk okosan! 

Nem tűnnek annak, de mégis nagyon fontosak a mérőeszközök, melyek egy halom adatot tudnak mutatni az energiafelhasználástól kezdve a vízfogyasztásig, ebből pedig gyorsan megtudhatjuk, mennyibe kerül az, hogy fűtünk, fürdünk, mosogatunk, világítunk. Ennek leginkább azért van jelentősége, mert ha folyamatosan tudatában vagyunk mindezeknek, talán jobban odafigyelünk arra, hogy feleslegesen ne pazaroljunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.