Advertisement

A Google ingyen ad valamit, hogy mi spórolhassunk

|

Vasárnap lesz a Föld Napja, a cégóriás pedig ennek alkalmából vágna bele egy elég nagyszabású programba.

Habár akadnak nagyhatalmak, melyek államfői tele szájjal tagadják a klímaváltozást, ennek ellenére mégis tapasztalható hatásai vannak. A Google pont emiatt döntött úgy, hogy kicsit besegít azoknak, akik alapvetően szeretnének bekapcsolódni a bolygóvédelembe, csak éppen nehezen megy nekik.  Ehhez kiváló apropót ad az idei Föld Napja, amely április 22-ére, azaz most vasárnapra esik.

Hirdetés

A cégóriás most a Nest nevű egységén keresztül próbál valami jót tenni, kapcsolódva a vasárnap esedékes Föld Napjához. Ez most épp nem valami hangzatos kijelentést vagy szépséges kereső-grafikát jelent csicsergő madarakkal és fákkal (bár esélyes, hogy ettől még ilyet is kapunk). A most bejelentett akció idén sokkal kézzelfoghatóbb:

Az elkövetkezendő öt évben a Google egymillió intelligens termosztátot telepítene a háztartásokba ingyen vagy nagyon nyomott áron. A lépés részét képezi a Power Projectnek, mely igyekszik felhívni a figyelmet az energiafelhasználásra és a káros anyagok kibocsátására.

A Nest nyilatkozata szerint a termosztátokat többek között nonprofit szervezetek segítségével juttatnák el a megfelelő háztartásokba, mígnem a végén ott tartanának, hogy a teljes termelés 10 százaléka kerül be a projektbe. Aki nem értené, hogy ennek mi értelme, az olvassa el korábbi cikkünket, melyben többek között arról is írunk, miért jó az okostermosztát.

Hogy pontosan milyen területeken és kik eshetnek bele az ingyenes vagy jóárasított okoseszközök célközönségébe, még nem tudni pontosan, de naná, hogy megírjuk, ahogy kiderül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.