Hirdetés

Ennyien még sosem voltak egyetlen Skype videóhívásban



|

Szinte egy komplett turistabusznyi tömeg fér el ugyanabban a hívásban.

Hirdetés

Valójában március óta megy a tesztelés, de a széles tömegek számára mostantól érhető el a Microsoft fejlesztése, mely egy zsúfolt osztályteremmé változtatja a Skype-ot. 

Hirdetés

Pénteken indult útjára a Skype frissítése, mely bár bétaként érhető el, de az eddigi próbák alapján stabilnak nevezhető. Ennek segítségével akár ötvenen is részt vehetünk ugyanabban a videochatben, ami már csak azért is érdekes, mert a FaceTime jelenleg maximum harminckét résztvevőt támogat. Igaz, egészen eddig a pillanatig vezető is volt ezzel a számmal, hiszen a Microsoft csevegője huszonöt felhasználóban limitálta az egyszerre jelenlévőket. Egyes kiválasztottak egyébként már márciusban tesztelték a nagylétszámú verziót, és munkájuknak köszönhetően jutott most publikus bétába az alkalmazás. 

Annak érdekében, hogy ennyi emberkét egyszerre lehessen kezelni, a redmondi cég apróbb módosításokat végzett a csoportos értesítéseken- Ez annyit tesz, hogy korábban minden egyes személynél csörgött az alkalmazás a hívás indításánál, míg most a rendszer értesítést küld, és magunk választhatjuk ki, kik csörgethetnek meg. Ugyanakkor a régebbi metódus sem veszett ki, hiszen 25 főnél csekélyebb létszám esetén a hívásszervező továbbra is személyenként csilingel mindenkinél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.