Hirdetés

Olcsóbb internet-előfizetést harcolt ki az ügyfélszolgálaton egy mesterséges intelligencia



|

A jelek szerint már az ügyfélszolgálattal való hadakozást is rábízhatjuk az OpenAI új chatbotjára.

Hirdetés

Az elmúlt hetek nagy szenzációja a november végén elérhetővé vált ChatGPT mesterséges intelligencia, amely a GPT-3.5-ös nyelvi modell alapján alkot komplex, összefüggő szövegeket. A San Franciscó-i OpenAI által gondozott technológiát néhány napon belül több mint egymillióan kezdték használni: akadtak, akik szöveges kalandjátékot írattak vele, mások az iskolai esszéjüket bízták rá, de olyan is volt, aki a csajozásban hívta segítségül.

Joshua Browder, a DoNotPay nevű chatbot megalkotója nemrég azt demonstrálta, hogy a ChatGPT-vel akár az internetes előfizetésünk olcsóbbá tételét is kiharcolhatjuk.

A sztori előzményéhez nem árt tudni, hogy a 2015-ben elindult DoNotPay egy olyan, MI-alapú szolgáltatás, amely eredetileg csak a jogtalanul kiszabott parkolási büntetések eltörlését  járta ki az illetékes hatóságoknál, napjainkra viszont számos egyéb területen is képes segítséget nyújtani a fogyasztóvédelmi kérdésektől a bevándorlói jogok érvényesítéséig, legalábbis az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.

Hirdetés

Nem csoda hát, hogy a DoNotPay létrehozójának érdeklődését is felkeltette a ChatGPT, amit bevetve sikerült lemeccselnie, hogy a Comcast havi 10 dollárral, vagyis évi 45 ezer forinttal csökkentse egy elégedetlen ügyfél otthoni internetes előfizetésének díját. Gépi algoritmus révén a ChatGPT végig higgadtan és összeszedetten érvelt a képviseltjét megillető kompenzáció mellett:

"Nhat Tai Minh Nguyen vagyok, és az elmúlt 30 napban két kimaradást is tapasztaltam a szolgáltatásban [...], ami olyan károkat okozott, mint például a szerződéses lehetőségek elvesztése az ügyfelekkel, akik időhöz kötött válaszokat vártak, amelyeket ebben az időszakban így nem tudtam biztosítani. [...] Ezért szeretném, ha kedvezőbb árat alkudna ki a jelenlegi díjcsomagomra anélkül, hogy az befolyásolná a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat vagy előnyöket; ellenkező esetben azonnal szolgáltatót fogok váltani."

- indult a beszélgetés, amelyet Browder videós formában hozott nyilvánosságra a Twitteren.  A DoNotPay vezetője azt ígéri, hogy hamarosan nyilvánosan is kiadják a ChatGPT-n alapuló botot, így a felhasználók is tehetnek majd vele egy próbát a barátságosabb netszámla reményében.

Addig azonban még szükség lesz némi finomhangolásra, azt ugyanis Browder is elismeri, hogy jelenlegi formájában nem tökéletes az algoritmus: egy helyen például a tényleges email-cím helyett az  "[insert email address]" szöveget szúrta be a beszélgetésbe, illetve kissé túlzásba viszi az illedelmeskedést azzal, hogy még a válasz nélkül hagyható mondatokra is reagál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.