Hirdetés

OnePlus 8T teszt - a legjobb is lehetne



|

Quad-kamerarendszerrel, 120 Hz-es kijelzővel, 65W-os töltéssel, 5G-támogatással és Android 11-el érkezett meg a OnePlus 8T, de mindez elég lehet a sikerhez?

Hirdetés

A ráncfelvarrás valódi mintapéldájaként tekinthetünk a OnePlus aktuális csúcstelefonjára, a 8T esetén ugyanis a tavasszal debütált 8-as modellhez képest csupán néhány területen nyúlt a gyártó, az új komponenseket okosan megválasztva azonban a top-kategória aktuális elvárásainak megfelelő készüléket indított útjára. Igaz, a készüléknek még így is akad jó néhány fontos hiányossága és bizony az árazás sem a régi szép időket tükrözi már.

Ez a két dolog pedig azért is kiemelten fontos, mert az őszi mobildömping során bizony rengeteg olyan telefon érkezett a hazai piacra is, melyek hasonló teljesítmény és árazás mellett nagyságrendekkel jobb kamerarendszert vagy például az itt teljesen érthetetlenül kihagyott vezeték nélküli töltést is felkínálják. A brutális méretű press-kitben szerkesztőségünkbe érkező friss OnePlus modellt közel egy hétig nyúztuk, hogy tapasztalatainkat bővebben is elmesélhessük.

Hirdetés

Ott ívelt, ahol kell

A készülék kialakítását tekintve leginkább a nyár végén debütált, középkategóriás Nord modellre emlékeztet, már csak azért is, mert a 8T esetén is úgy döntött a gyártó, hogy az előlapon megszabadul az oldalra "lefolyó" üvegborítástól és a teljesen sík kialakítást választja (melynek köszönhetően sokkal egyszerűbben üvegfóliázhatóvá vált a telefon, cserébe látványosabbak az oldalsó keretek).

A mobilt elől és hátul is Gorilla Glass 5-ös üvegborítással látta el a OnePlus mérnökcsapata, az oldalain végigfutó keret pedig fém borítást kapott, így egy egészen remek tapintású és anyagminőségben is a topligát képviselő kialakítás fogadja a felhasználókat. A kissé ívelt, így a tenyérbe remekül belesimuló hátlapi üveg folytonosságát egy minimálisan kiemelkedő kamerasziget szakítja meg, ahol a gyártó a quad-kamerás fotósrendszerét és a LED-villanóit helyezte el.

A telefon előlapján egy 6,55 hüvelykes megjelenítő terül el, ami az előlap 87 százalékát lefedi, az AMOLED panel pedig 120 Hz-es képfrissítéssel is büszkélkedhet - igaz cserébe a felbontást fullHD-ban maximalizálták.

A színek szépek, a fényerő is rendben van, természetesen Always On Display opció is a rendelkezésedre áll, emellett egy aprócska kameralyuk töri meg csupán a front oldal folytonosságát. A beállítások között ezen kívül szoftveresen rengeteg, a megjelenítőt érintő opciót kínál fel a rendszer; a felbontás és képfrissítési ráta manuális módosítása mellett még a színvilágot is az egyéni ízlésed szerint alakíthatod.

Bika hardver, közepes kamera

A telefon teljesítményére nem lehet egy rossz szavunk sem, a készüléket ugyanis egy aktuális top-chip, a Snapdragon 865 hajtja, rendszermemóriából pedig 12 GB áll a felhasználók rendelkezésére, ez a konfiguráció pedig tökéletes élményt kínált nagyjából bármilyen területen.

Sőt, mindezt még képes feldobni a gyártó a 120 Hz-es kijelző által kínált folytonossággal, valamint a tökéletesen optimalizált Oxygen OS rendszerrel, amit már a 11-es Android alapjaira épített a OnePlus. Természetesen a szintetikus tesztek során sem hasalt el a készülék, ezen a téren is kizárólag a 865+ chippel szerelt mobilok tudták lepipálni a 8T teljesítményét.

Sajnos a csúcsligában kiemelt fontosságot jelentő kamerás képességek terén nem hozott komolyabb újdonságot a friss OnePlus modell (sőt a ruhán átlátó 8 Pro-hoz képest jelentős a visszalépés). Ami a legjobban fog hiányozni a felhasználóknak a csúcsligából az egyértelműen az optikai zoom lehetősége, a tavalyi 7T-val szemben a 8T négy kamerájából ugyanis egyik sem kínálja fel ezt a funkciót.

Természetesen kétszeres veszteségmentes közelítésre digitálisan lehetőséget ad a felület, amennyiben a 48 megapixeles fő kamerával 12 megapixelen fotózol, de ez nem feltétlenül az a zoom-opció, amire egy 200 ezer forint feletti csúcsmodelltől vágynál.

Természetesen az elsődleges képalkotóval lőtt képek teljesen rendben vannak, hozzák a csúcsliga színvonalát és még a 123 fokos látószöget kínáló másodlagos kamerával sem lesz komolyabb gondod (maximum, ha gyengébb fényviszonyok mellett is használni kívánod), azonban a négyes másik két tagja a top-kategóriában már nem feltétlenül állja meg a helyét.

Az 5 megapixeles makrókamera ugyan előrelépés a korábbi modellekhez képest, de továbbra sem látjuk feltétlenül sok értelmét - főként a körülményes használata miatt -, a 2 megapixeles, mélységérzékelős, monokróm kamera pedig a belépő kategória "rakjunk minél több lencsét a hátlapra, a minőséggel nem kell törődni" szellemiségét idézi, és érdemben nem feltétlenül ad pluszt az elkészült fotókhoz.

Pozitívum, hogy rengeteg szoftveres extrával segíti a fotózást a 8T és az automatikus beállításokat intelligensen megválasztó felület is remekül teszi a dolgát. Videós téren természetesen a 4K 60fps mellett is elérhető, ha azonban HD-re csökkented a felbontást akkor a 960fps melletti szuperlassítás is elérhetővé válik.

Bírja szusszal

Adatkapcsolatok terén a csúcsligától elvárható maximumot kapod a telefontól, mely az 5G-s hálózatok kezelése mellett Wi-Fi 6 támogatással, 5.1-es Bluetooth-kapcsolattal és természetesen NFC-vel is a felhasználók rendelkezésére áll. A készülék biztonságáról egy képernyő alá rejtett optikai ujjlenyomat-olvasó gondoskodik, mely kellően fürge és az esetek többségében gond nélkül beengedi a felhasználót.

Üzemidő tekintetében a tavaszi modell szintjén teljesít a készülék, hisz az akku-kapacitás nőtt ugyan a 8-as modellhez képest, bizony a 120 Hz-es panel ezt a minimális növekedést képes semmissé tenni. Természetesen a 4500 mAh-s telep azért bírja a strapát, egy napos üzemidőt komolyabb megszorítások nélkül is képes kisajtolni magából a készülék.

Ha pedig mindez nem lenne elég a készülék mellé csomagolt 65 W-os töltő bevetésével villámgyorsan - nagyjából 40 perc alatt - a maximura tölthető a készülékbe épített telep.

Verdikt

A OnePlus modellek sokáig a brutálisan jó árazásukkal hívták fel magukra a figyelmet és bár itt sem fogott olyan vastagon a cég ceruzája a nyitóár meghatározásakor, mint mondjuk egy Samsung vagy egy Apple modell esetén, azért már bőven a 200 ezer forintos régió fölé csúszott a OnePlus 8T is.

Itt pedig jelentős konkurenciával számolhat a cég, melyeket az extráival nem biztos, hogy megfelelően képes kompenzálni a 8T, még akkor sem, ha olyan - egyébként nem elhanyagolható - plusz-képességekről beszélünk, mint a 120 Hz-es kijelző, vagy a hipergyors töltés.

OnePlus 8T

Ár: 279.990 Ft Ft
  • 6.55 hüvelykes Fluid AMOLED érintőkijelző, 1080 x 2400-as felbontás, 120 Hz-es képfrissítés
  • Snapdragon 865, Adreno 650, 12 GB RAM, 256 GB ROM
  • Android 11, OxygenOS 11
  • 48 MP+16 MP+5+2 MP hátlapi kamera, HDR, gyro-EIS, OIS, 4K-s videó
  • 16 MP-es előlapi kamera
  • Képernyő alatti ujjlenyomatolvasó
  • 5G, Bluetooth 5.1, WiFi 6, NFC, Type-C USB
  • 4500 mAh-es telep (65 W-os gyorstöltés)
PRO
  • 120 Hz-es kijelző
  • 65 W-os gyorstöltés
  • Android 11
Kontra
  • nincs vezeték nélküli töltés
  • csak FullHD felbontás
  • felesleges extra kamerák
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7238
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => OnePlus 8T
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 360
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2020-11-12 14:48:19
    [gameinfo_webpage] => https://www.oneplus.com/hu/8t
    [gameinfo_tags] => csúcstelefon, snapdragon 865, 120 Hz, 65 W, oneplus,
    [gameinfo_url] => oneplus-8t
    [gameinfo_pro] => 120 Hz-es kijelző
65 W-os gyorstöltés
Android 11
    [gameinfo_kontra] => nincs vezeték nélküli töltés
csak FullHD felbontás
felesleges extra kamerák
    [gameinfo_data] => 6.55 hüvelykes Fluid AMOLED érintőkijelző, 1080 x 2400-as felbontás, 120 Hz-es képfrissítés
Snapdragon 865, Adreno 650, 12 GB RAM, 256 GB ROM
Android 11, OxygenOS 11
48 MP+16 MP+5+2 MP hátlapi kamera, HDR, gyro-EIS, OIS, 4K-s videó
16 MP-es előlapi kamera
Képernyő alatti ujjlenyomatolvasó
5G, Bluetooth 5.1, WiFi 6, NFC, Type-C USB
4500 mAh-es telep (65 W-os gyorstöltés)
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 279.990 Ft
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 360
            [manufacturer_name] => OnePlus
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => https://oneplus.net/
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/oneplus-8t-7238.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => 120 Hz-es kijelző
            [1] => 65 W-os gyorstöltés
            [2] => Android 11
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nincs vezeték nélküli töltés
            [1] => csak FullHD felbontás
            [2] => felesleges extra kamerák
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.