Hirdetés

Ordít az alibizés az Apple szereld-magad programjáról



|

Az első tapasztalatok alapján a cupertinóiak mindent elkövetnek, hogy eltántorítsanak az otthoni javítástól.

Hirdetés

Ahogy azt mi is megírtuk, az Apple tavaly elsőként jelentette be, hogy támogatási programot indít az iPhone-ok otthoni javításának lehetővé tételére, miután a Biden-kabinet is a házilagos szerelés joga mellett tette le a voksát.

Ez éles fordulatnak tűnt a cupertinóiak korábbi üzletpolitikájához képest, mellyel még a nem hivatalos szervizeket is igyekeztek minden erejükkel gáncsolni, ezért a szabad javításért küzdő mozgalom (Right to repair) fontos győzelemként értékelhette a lépést, pláne, hogy időközben a Samsung és a Google is beállt a sorba. A jelek szerint azonban az Apple nemrég elrajtolt programja valószínűleg többeket fog elriasztani az otthoni bütyköléstől, mint ahányan bele mernek majd vágni a dologba.

Hirdetés

A The Verge munkatársa, Sean Hollister nemrég végigcsinált egy házilagos akkucserét az iPhone 12 minijén, tapasztalatai alapján pedig az Apple inkább arra játszik, hogy minél kevesebben kövessék a példáját. A sztori legmeghökkentőbb részlete, hogy az almás cég két bőröndben összesen 36 kg szerszámot küldött a néhány grammos telep kicseréléséhez. A csomagokban egyebek mellet egy ipari hőállomás és egy hatalmas rugós prés is lapult. Az alábbi képen látható a teljes, enyhén riasztó pakk:

Forrás: The Verge

Ez persze önmagában még nem lenne gond, a költségekre pillantva viszont már egyértelmű, hogy cseppet sem éri meg az Apple által felajánlott lehetőség. Az akkumulátorért eleve 69 dollárt számítottak fel, vagyis pontosan annyit, amennyit a hivatalos szervizekben kérnek a teljes cseréért. A szerszámok bérléséért ráadásul további 49 dolláros díjat kell perkálni, a folyamat idejére pedig az Apple 1200 dollárt zárolt az újságíró számláján, mintegy kaucióként a biztosított eszközökre.  

Magyarán összességében jóval többe kerül a házilagos javítás, mint a szakértők által végzett csere, ráadásul maga a folyamat sem egyszerű. Hollister szerint a hőállomás feldobott egy hibakódot, melynek megoldásához a hivatalos útmutató semmilyen segítséget nem adott, az új akkumulátor beüzemeléséhez pedig az Apple külsős partnerével kellett felvennie a telefonos kapcsolatot, akik igazolták az alkatrész hitelességét. Ehhez le kellett futtatni egy diagnosztikát a mobilon, és jogosultságot adni a cégnek a mobilja irányításának átvételére.

A hadak útját megjáró újságíró végkövetkeztetése, hogy cupertinóiak nem is gondolják komolyan, hogy sokan élnek majd ezzel az ajánlattal,  az Apple programja így látszólag csak arra szolgál, hogy  legyen mire hivatkozni, ha a törvényhozók és a szabályozó szervek számon kérik a cégen javítás jogának biztosítását.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.