Hirdetés

Óriási tárhellyel érkezhet a következő iPad Pro



|

Egyre izgalmasabbnak tűnik az Apple új csúcs-táblagépe.

Hirdetés

Az Apple utoljára tavaly októberben frissítette az immáron az M2-es processzorral kínált iPad Pro-szériát, így az előttünk álló őszi szezonra egyetlen komolyan vehető forrás sem jósolja, hogy számíthatunk valamilyen újdonságra a 2015 óta forgalmazott prémium táblagép kapcsán.

A legtöbb szivárogtató ehelyett 2024-re várja a 7. generációs frissítést, amely kifejezetten izgalmasnak ígérkezik: OLED-kijelzőről, M3-as chipről, áttervezett Magic Keyboard billentyűzetről és egyéb meglepetésekről csiripelnek a madarak, most pedig itt egy újabb érdekes beszámoló.

Hirdetés

Ezúttal a Revegnus nevű szivárogtató vette kezelésbe a következő iPad Prót, az X-szé átvedlett Twittern arról írva, hogy meg nem nevezett források szerint az új csúcs-tablet már akár 4 TB-os tárhellyel is rendelhető lesz. A poszt egy költői kérdést is tartalmaz, amely azt feszegeti, hogy szükség van-e egyáltalán ekkora kapacitásra.

Nos, amennyiben igen, ez csak nagyon kevés emberre lehet igaz, köztük például olyanokra, akik videóvágással vagy animálással foglalkoznak, ám ők jellemzően asztali gépeken végzik a munkájukat. Így aztán ha készül is 4 TB-os kiadás az iPad Próból, azt biztosan nem a széles tömegeknek szánja az Apple, amit persze az ár is tükrözni fog.

Jelenleg a 2 TB-os kiadás jelenti a plafont a prémium táblagépből, amit a 11 hüvelykes verzió esetében 1 130 000 forintért, a 11,9 hüvelykes változatnál pedig 1 310 000 forintért kínálnak a cupertinóiak, vagyis itt már vastagon belecsúsztunk a MacBook Pro laptopok árkategóriájába. Az erősebb, M2 Pro chippel szerelt 14 hüvelykes MacBook Pro például 1 250 000 forintot kóstál, ezért cserébe pedig nagyobb kijelzőt, kétszer annyi (16 GB) memóriát és  teljes értékű billentyűzetet kapunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.