Hirdetés

Orosz hackerek támadták meg az Eurovíziós Dalfesztivált



|

Az olasz hatóságok által gyanúsított csoport tagadja a vádakat, megtorlásul pedig magát a rendőrséget vette célba.

Hirdetés

A hétvégén zajlott az Eurovíziós Dalfesztivál torinói döntője, amelyet a közönség szavazatainak elsöprő támogatásával a zsűrinél csak negyedik helyen végző ukrán együttes, a Kalush Orchestra nyert.

Az olasz rendőrség kiberbűnözés elleni harcért felelős divíziójának (Polizia Postale) tájékoztatása szerint a háborúellenes kiállásként is értékelhető rendezvényt orosz hackerek vették célba, vélhetően az előre kalkulálható ukrán győzelem megakadályozására, illetve annak megbosszulására, hogy hazájukat Ukrajna lerohanása miatt kizárták a megmérettetésből.

Hirdetés

A sikeresen kivédett túlterheléses támadási kísérletet állítólag a hírhedt Killnet-csoport, és az annak "fiókcsapataként" kezelt Legion hajtotta végre a szavazás és a fellépések alatt, a versenyt kiszolgáló infrastruktúrát célozva. A rendőrség azt is közölte, hogy a Telegramon monitorozták az elkövetők kommunikációját.

A Killnet viszont egy későbbi, szintén a Telegramon közzétett posztban tagadta a vádakat, s egyúttal bejelentette, hogy hadat üzen a "csaló olasz rendőrség" és tíz ország ellen. A Polizia Postale weboldala cikkünk írásakor is elérhetetlen, ahogy az az alábbi képernyőfotónkon is látható. A hackerek egyúttal kérdőre is vonták a rendőrséget, hogy miért nem állították meg ezt a támadást úgy, ahogy az Eurovíziós Dalfesztivált esetében is tették.

A hatóság egyelőre nem kommentálta a történteket, a teljes képhez viszont hozzátartozik, hogy az ANSA hírügynökség jelentése alapján a dalfesztivál döntője előtti napokban a Killnet több olasz állami intézmény, köztük az Országos Egészségügyi Intézet (ISS) és a parlament ellen is támadást intézett.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.