Hirdetés

Őrületesen drága megoldással válthatja a bőrtokokat az Apple



|

Újabb részletek derültek ki az iPhone 15-szériával debütáló kiegészítőről.

Hirdetés

Az Apple szeptember 12-én kedden, közép-európai idő szerint este 7 órakor fogja leleplezni az iPhone 15-modellcsaládot, amely a várakozások szerint továbbra is négy készüléktípust hoz az alap kiadás, a valamivel nagyobb Plus, valamint a prémium Pro és Pro Max formájában.

Korábban több jelentés is napvilágot látott arról, hogy az utóbbi kettő 100 dolláros, vagyis forintra átszámítva 36 ezer forintos drágulás elé néz, most pedig úgy tűnik, hogy a kiegészítők körében is áremelésre számíthatunk, méghozzá nem is csekély mértékben.

Hirdetés

Először néhány hete röppent fel a pletyka, hogy az iPhone 15-sorozattal bezárólag az Apple megszünteti a prémium bőrtokok forgalmazását, s helyette egy teljesen új szövetburkolatot kapunk. Erről nemrég néhány kép is felbukkant, most pedig a Majin Bu nevű szivárogtató jelentkezett egy beszámolóval, ami további részleteket tár fel.

Az X (korábban Twitter) felületén megosztott poszt alapján az új tok Fine Woven Twill néven érkezik, és egy házon belül kifejlesztett, átlós szövésű szövet gúnyát ad az iPhone-oknak. Az Apple új megoldása nem vízálló, így azzal érintkezve akár meg is sérülhet. Mindehhez pedig egy 800 jüan feletti árcédula társulhat, ami adók nélkül kb. 40 ezer forintot jelent.

Ez jelentős drágulás lenne a most kapható bőr tokokhoz képest, amelyeket modelltől függetlenül 29 990 forintért szerezhetünk be.  A magas összeget olvasva egy X-felhasználó hitetlenül fogadta a jelentést, amire Majin Bu azzal válaszolt, hogy ugyan nem tudja kétséget kizáróan megerősíteni az információ hitelességét, de a jelentés állítólag a gyártásért felelős üzem egyik részlegvezetőjétől származik.

Ezen a ponton persze felesleges mély találgatásokba bocsátkozni, hiszen napokon belül sor kerül a hivatalos iPhone 15-bemutatóra, amiről természetesen mi is beszámolunk majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.