Hirdetés

Őrült sebességre képes a világ leggyorsabb internete



|

Az Egyesült Államokban működő hálózat egészen más ligában játszik, mint az otthoni kapcsolatok.

Hirdetés

1986-tól működik az Energy Sciences Network, azaz ESnet, ami jó ideje a világ leggyorsabb kapcsolata. Célja az amerikai laboratóriumok minél hatékonyabb és gyorsabb összekapcsolása, a hálózatot továbbá az energiaügyi minisztérium is alkalmazza, annak szuperszámítógépei is kommunikálnak rajta keresztül.

Az indulás óta az ESnet folyamatosan fejlődik, most épp ESnet6-ként hivatkoznak rá, a sebessége pedig egészen megdöbbentő.

Hirdetés

Erre nagy szükség is van, hiszen több ezer kutató használja nap mint nap, 2021-ben például 1,1 exabájt adat ment rajta keresztül, ami 1,153,433 TB. Alig felfogható számok ezek, akkor pedig még megdöbbentőbb, ha hozzátesszük, a forgalom körülbelül negyedévente megtízszereződik.

A hálózat jelenleg körülbelül 24 ezer kilométernyi optikai kábelből áll, a sebessége pedig 46 terabit/s, vagyis másodpercenként 5,75 TB adat halad át rajta. Inder Monga, az ESnet ügyvezető igazgatója elmondta, a hálózat fejlesztésére azért van szükség, mert ezáltal a kutatások is sokkal hatékonyabban haladhatnak.

Érdekesség, hogy használatban ugyan ez a világ leggyorsabb hálózata, Japánban azonban már sikerült egy kísérlet során 1 petabit/s sebességet is elérni, ami az ESnet jelenlegi sebességének majdnem huszonkétszerese.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.