Hirdetés

Összecsukható OLED-kijelzővel dobbantana a mobilpiacon a Samsung



|

Továbbra is modern technológiákkal, például összehajtható OLED-képernyővel tenné különlegessé az okostelefonjait a Samsung.

Hirdetés

Évek óta hallunk az összehajtható okostelefonokról. A koncepció idén végre valósággá válhat, a Samsung ugyanis megerősítette, hogy idén kezdi az összehajtható panelek sorozatgyártását. Nem kell sokat gondolkozni azon, hogy mire használja majd a kijelzőket a gyártó. 

Hirdetés

A Samsung legutóbbi éves jelentéséből sok érdekesség kiderült, és többek között a 2018-as stratégiára is utalt a dél-koreai cég. A vállalat leírta, hogy ami a mobilos üzletágat illeti, a Samsung továbbra is törekszik majd megkülönböztetni az okostelefonjait azzal, hogy modern technológiákat alkalmaz, mint például az összehajtható OLED-kijelző. 

A várakozások szerint a Samsung idén dobbanthat nagyot a piacon az összehajtható Galaxy X okostelefonjával, amely a jelentések alapján már majdnem elkészült. Alapvetően hardveresen befejeződtek a munkálatok, csak a kezelőfelületet kell finomítani. A Samsung állítólag az idei CES-re befelé és kifelé hajtható prototípust is vitt magával, amelyeket zárt ajtók mögött mutogatott. 

A pletykák alapján 7,3 hüvelykes kijelzőre számíthatunk, ami remek lesz videózáshoz, ha pedig meguntuk, összehajthatjuk, és a zsebünkbe rakhatjuk az eszközt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.