Hirdetés

Pénzzel ússza meg Meta, hogy Zuckerbergnek felelnie kelljen 87 millió ember megfigyeléséért



|

Megegyezéssel zárult a Cambridge Analytica botrány miatt indított csoportos per.

Hirdetés

A ma már Meta Platforms néven futó Facebook vállalat eddigi legnagyobb botránya a 2018-ban kirobbant Cambridge Analytica-ügy. Ennek főszereplője a Cambridge Analytca elemzőcég volt, amely a Facebook laza adatkezelési szabályait kihasználva 87 millió ember személyes adataihoz fért hozzá az érintettek beleegyezése nélkül, az így megszerzett információkat pedig egyebek mellett a Donald Trump melletti közösségi médiás kampányban használták fel.

A történtek miatt több eljárás is indult a Mark Zuckerberg vezette vállalat ellen, amelyek közül kiemelkedett a károsultak nevében benyújtott csoportos kereset. A cég első emberének és a távozófélben lévő operatív igazgatónak, Sheryl Sandbergnek szeptember 20-án kellett volna tanúskodnia az eljárásban, ám erre már nem fog sor kerülni, mivel a Meta inkább fizetett a peren kívüli megegyezésért.

Hirdetés

Az Instagramot, a WhatsAppot és az egykori Oculust is birtokló vállalatóriás meg nem nevezett összeget áldoz arra, hogy Zuckerbergéknek ne kelljen a bíróság előtt mesélniük a történtek részleteiről - számolt be róla a The Guardian. Az egyezséget 60 napon belül kell véglegesíteni. A Meta együttműködési hajlandóságát segíthette, hogy a cég vezetőségének egy másik eljárás keretében 4 éve már vallomást kellett tennie az Egyesült Államok Kongresszusa előtt, amelynek hatására 100 milliárd dollárral csökkent az akkor még Facebook, Inc.-nek hívott mamut tőzsdei értéke.

A botrányt a The Observer hasábjain leleplező újságíró, Carol Cadwalladr úgy véli, hogy a Meta számára mindennél fontosabb a nyilvános kérdések elkerülése:

"A Facebook bebizonyította, hogy szinte bármilyen összeget hajlandó kifizetni azért, hogy a vezetőinek ne kelljen válaszolniuk ezekre a kérdésekre. [...] Egyszer majd kiderül az igazság - de nem ma van az a nap."

Maga Mark Zuckerberg ugyanakkor korántsem dőlhet hátra, hiszen májusban a washingtoni legfőbb ügyész személyesen ellene indított pert a Cambridge Analytica botrány miatt, amit nem lesz könnyű  némi pénzzel elintézni.

 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.