Hirdetés

Percek alatt töltené fel telefonunkat a Xiaomi technológiája



|

A világ egyik vezető mobilgyártója most épp 210W-os gyorstöltéssel próbálkozik.

Hirdetés

Miközben az Apple pletykák szerint az iPhone 14 szériával fogja elérhetővé tenni a 30W-os gyorstöltést, az androidos készülékek között vannak olyanok, amik már 120W-ot is elbírnak, és így villámgyorsan ugrik töltöttségük nulláról százra. (Egyébként, ha már témánál vagyunk: nemrég arról írtunk, hogy miért nem ajánlott hagyni lemerülni vagy túl sokáig töltőn hagyni a telefont.)

A kínai iQOO korábban már sikerrel kifejlesztette a 200W-os gyorstöltőt, a korlátozottan elérhető vivo iQOO 10 Pro már ki is használja ezt és 10 perc alatt végez a töltéssel, de a Xiaomi szerint még ez is kevés, ők 210W-tal próbálkoztak, amivel 8 perc is elég (egy 4000 mAh-s akkumulátor feltöltéséhez).

Hirdetés

GizChina úgy értesült, hogy már engedélyezték is a Xiaomi megoldását, megkapta az ehhez szükséges tanúsítványokat, de egyelőre kérdéses, hogy melyik lehet az első készülék, ami támogatja a 210W-os táplálást. A Xiaomi 13-as, zászlóshajónak számító szériája a jövő év elején mutatkozhat be, az szólna igazán nagyot, ha ennek tagjai, vagy legalább az Ultra modell már képes lenne így hasítani.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.