Hirdetés

Persze, hogy drágább lesz a Galaxy S9, mint a Galaxy S8



|

A legutóbbi dél-koreai jelentések szerint valóban a Galaxy S9 lesz a széria legdrágább készüléke.

Hirdetés

Evan Blass legutóbbi szivárogtatásának hála láthattuk, hogyan néz ki a Samsung Galaxy S9 és Galaxy S9+ előlapja, illetve a specifikációk is úgy tűnik, hogy mostanra körvonalazódtak. A február 25-i bemutató és a március 16-i megjelenés is biztosnak tűnik, de a vételárakról eddig nem hallottunk konkrétumokat. A tavalyi trendek után persze nyilvánvaló volt, hogy nem sok jót remélhetünk

Hirdetés

A legutóbbi dél-koreai jelentések most a vételárra is kitértek. Ezek alapján Dél-Koreában emelkedik majd a Galaxy S9 ára (az elődéhez képest), bár pontosan még nem döntötték el, hogy milyen mértékben - az egyik mobilszolgáltató informátora szerint nem szeretnék ugyanis, hogy a fogyasztókat megterhelje a túl nagy emelés. 

Dél-Koreában egy Galaxy S8 indulóára 875 amerikai dollárnak felelt meg. A Galaxy S9 most 890 vagy 935 dollárba kerülhet a Samsung hazai piacán. Ez értelemszerűen rekordmagasságú összeg lesz a szérián belül. 

Egy nevét elhallgató Samsung-dolgozó szerint a Galaxy S9-es széria sokkal inkább a felhasználók kényelmére összpontosít, mint az új dizájnra. 

Ennek ellenére a kijelző kerete az eddiginél is vékonyabb lesz, még ha ezt a kiszivárgott képek nem is támasztják alá egyértelműen. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.