Hirdetés

Pizzát evő békát is készíthetsz a Shutterstock képgenerátorával, te is kipróbálhatod



|

Újabb nagy képszolgáltató öltelte keblére a mesterséges intelligenciára épülő képalkotókat.

Hirdetés

Nem túlzás azt mondani, hogy a generatív algoritmusok virágkorát éljük, hiszen a közelmúltban nemcsak a ChatGPT chatplatform hódította meg a világot, de az olyan, gépi tanuláson alapuló képkészítő eszközök is, mint a Midjourney, a Stable Diffusion vagy a DALL-E 2.

Az egyik legérdekesebb kérdés az volt, hogy vajon miként fogadják ezt a stock fotókat áruló cégek, a jelek szerint viszont inkább megpróbálnak az új divat élére állni, mintsem elpusztítani azt: korábban az Adobe kezdett el mesterséges intelligenciával generált képeket árulni, most pedig a Shutterstock is így tesz.

Hirdetés

A több mint 200 millió fotót és videót kezelő amerikai cég ugyanakkor az Adobe-val  ellentétben nem mások által készített MI-képeket bocsát áruba, hanem az OpenAI-jal összeállva egy saját, integrált képgenerátort készített, amely az egyik legfejlettebb ilyen technológián, a bevezetőben is említett DALL-E 2-n alapul.

"Könnyen használható generatív platformunk átalakítja azt, ahogyan az emberek elmondják a történeteiket - többé nem kell design szakértőnek lennie vagy saját kreatív csapattal rendelkeznie ahhoz, hogy kivételes munkákat hozzon létre. Eszközeink etikus megközelítésre és egy olyan könyvtárra épülnek, amely reprezentálja azt a sokszínű világot, amelyben élünk. Biztosítjuk, hogy azok a művészek, akiknek a munkái hozzájárultak e modellek fejlesztéséhez, elismerésben és jutalomban részesüljenek."

- mondja Paul Hennessy, a Shutterstock vezérigazgatója. A művészek kompenzációja lényegi szempont, a kreatív szakma képviselői ugyanis egyebek mellett épp azért nem nézik jó szemmel az MI térhódítását, mivel az algoritmusokat részben az ő alkotásaik feldolgozásával képzik, ám ők ebből jelenleg semmiféle bevételt nem látnak. Egy másik nagy képszolgáltató, a Getty Images nemrég épp azért indított pert az egyik képgenerátor üzemeltetője ellen, hogy létrejöjjön a jogdíjak megfizetéséről gondoskodó keretrendszer.

A Shutterstock képgenerátorát bejelentkezés után ide kattintva tudjátok kipróbálni, az elkészült "műveket" viszont vízjel nélkül csak pénzért lehet letölteni. A fotók minden esetben 1024x1024 pixeles felbontásúak. A generálás kb. 10-15 másodpercet vesz igénybe, arra azonban érdemes figyelni, hogy habár a Shutterstock felülete magyar nyelvű, maga az eszköz csak az angol parancsokból ért. Hogy milyen eredményre számíthatunk, azt az alábbi kép illusztrálja, amely a "béka pizzát eszik" parancs alapján született meg:

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.