Hirdetés

PlayIT Ház 2.0 vezérlő tour: videón a show mögötti technika



|

Kameránkkal benéztünk oda is, ahová a YouTube-os show nézői nem láthattak be: megmutatjuk, kik és milyen eszközök dolgoztak az adás elkészítésében.

Hirdetés

A PlayIT Ház első adássorozata idén tavasszal olyan sikert hozott, hogy teljesen egyértelművé vált a szervezők számára az ismétlés. A novemberi, budapesti PlayIT Show kiváló alkalmat adott tehát arra, hogy elinduljon az ezúttal tíz napon át tartó YouTube-adás, amelyben naponta 12 órán keresztül leshetett bele bárki a Ház életébe, ahol meghívott YouTube-videósok játszottak, beszélgettek, és buliztak együtt.

Hirdetés

Az október végétől indult őszi adássorozat természetesen jóval összetettebb hátteret kívánt annál, mint amikor egyetlen videós közvetíti saját játékát egy webkamera elől. Tucatnyi telepített kamera és mozgó kézikamerák képét kellett egy tévéstúdióhoz hasonló felszereltségű vezérlőből folyamatos adásba fűzni, nem is beszélve a Házban használt összes számítógép, játékkonzol és mobil eszköz streameléséről, a szereplők és eszközök hangjának keveréséről, és persze a műsorvezetők "távvezérléséről".

A show-n tehát egyértelműen jóval többen dolgoztak, mint egy átlagos YouTuber esetében. A két műsorvezető (Losonczi Kata színésznő mellett Bátky 'BZ' Zoltán, a PC World főszerkesztője, zenész, a PlayIT Show nagyszínpadainak házigazdája) mellett hang- és videótechnikusok, vágók, rendező, ötletgazdák, gyártásvezetők nyüzsögtek a vezérlőhelyiségben, hogy összehangolt munkájuk eredményeképpen viszonylag stabilan meneteljen minden nap 12 órán át a műsor.

Azért persze volt PC World kompatibilis tartalom a vezérlőszobán kívül, pontosabban a Házon belül is. Itt bontották ki Magyarországon először az Xbox One X játékkonzolt, de jól teljesítettek a HP Omen gaming laptopok és kiegészítők, valamint a sorozat "kocka PC-je" is, a játékosok és műsorvezetők pedig a bolti megjelenés előtt próbálhatták ki a Nokia 8 csúcsmobilokat - a most következő "vezérlő-tour" videót is ezzel készítette BZ, miközben a műsorvezetői teendők szünetében visszavedlett PC World főszerkesztővé.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.