Hirdetés

Rave.dj: így mixelhetsz könnyen zenéket böngészőben



|

A mashup egy régóta létező zenei fogalom, de a több zeneszámból készülő mixekhez kell némi előképzettség. A bárki számára elérhető rave.dj-hez viszont nem, szóval lehet próbálkozni!

Hirdetés

A mashup szót magyarra leginkább a csodálatos összekutyulás, trutymákolás fogalmak mentén lehet átültetni. A sok egyéb műfaj mellett a zenében is használják, méghozzá olyan projektekre, amikor több eredeti zeneszámot, illetve ezek részeit keverik egymásra úgy, hogy ezek ebben a formában is hallgatható végeredményt adjanak.

Hirdetés

Az "igazi" mashupok készítői általában zenészek, vagy legalábbis zenéhez értő emberek, és sokszor segítségükre van az is, hogy rendelkezésükre állnak a felhasznált dalok sávonként, hangszerenként elkülönített sávjai is. Egy ilyen mashupon kell is dolgozni rendesen, hiszen szinkronizálni kell a forrás-dalok tempóját és hangnemét, és persze úgy faragni őket, hogy elkülöníthető versszakokra, refrénekre, szólókra tagolódjanak. Ilyen mashup például ez a zseniális darab, ahol Justin Bieber habkönnyű slágerecskéjét belezték ki tökéletesen a Slipknot alapvetésével:

Még az egyik saját zenekarom dalára is rászállt annak idején egy ismeretlen csodalény, hogy nem mással keverje össze a progresszív metalt, mint a Gangnam Style mindenki által ismert énekdallamával. Tessék, ne csak nekem legyen rossz:

Viszont az is tény, hogy nincs mindenki megáldva tökéletes ritmus- és dallamérzékkel, nem állnak rendelkezésre az összemixelendő dalok stúdióverziói, valamint a műtéthez szükséges szoftverek. Eddig ilyenkor maradtunk annál, hogy a meglévő mashupok között válogassunk kedvünkre, de egy ideje a lelkes amatőröknek is segít egy új weboldal.

Elsőre nem fűztem nagy reményeket a rave.dj megoldásához, hiszen a fenti példák alapján több mindent kell átalakítani a forrásokon, és eleve YouTube vagy Spotify linkekkel dolgozik, ergo kész zenékkel kell dolgoznia az algoritmusnak. És mégis működik!

A módszer gyermekien egyszerű: a rave.dj főoldalán bökjünk a Create gombra, majd a felső beviteli mezőben adjunk meg egy dalcímet vagy linket, alatta pedig válasszuk ki, YouTube-ról vagy Spotify-ról keresgéljen az app. Ha megvagyunk, a Songs vagy a Playlists gombbal adhatjuk hozzá a forrást a mixhez, majd keresgélhetünk tovább. A legjobb persze az, ha két dalt kevergetünk, de bátrabbak többel is próbálkozhatnak. Mi ráadásul direkt kicsit nehezített pályán haladtunk: a Queen-féle We Will Rock You még viszonylag könnyen "keverhető", de az Iron Maiden Wasted Years-e már elég komplex szerzemény.

A végeredmény mégis zseniális lett, bár persze nem éri el egy profi mashup szintjét: az algoritmus ügyesen egymásra passzintotta a két dal tempóját és hangnemét is, ráadásul magától megtalálta a versszakokat és refréneket, ezáltal pontosan váltott hangsúlyt a megfelelő részeknél a dalok között. Még címet is ötletesen próbált adni neki: itt hallgatható meg a We Wasted Years You című alkotás, amelyet gép-DJ kevert össze. Ha tetszik az ötlet, próbáljátok ti is ki az oldalt, és jöhetnek kommentben a saját mixek!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.