Hirdetés

Régen várt funkcióval védi a kiskorúakat a Google



|

A 18 év alattiak végre kérhetik az őket ábrázoló képek eltávolítását a keresési találatokból.

Hirdetés

A Google még a nyár során harangozta be, hogy a jövőben több új lehetőséggel igyekszik megvédeni a szolgáltatásait használó kiskorúakat. Ezek közül az egyik egy régen várt funkció, a 18 év alattiakat ábrázoló képek eltávolítása volt a keresési találatok közül.

Az újdonság bevezetésére pedig csak mostanáig kellett várnunk, a Google hivatalos blogján ugyanis nemrég megjelent a közlemény a törlési lehetőség élesítéséről.

Hirdetés

A képek eltávolítását az itt található űrlap kitöltésével kérvényezhetik az érintettek, vagy a szüleik. A beküldött információk alapján emberi moderátorok vizsgálják az egyes eseteket, szükség szerint végrehajtva a törlést. A Google ugyanakkor figyelmeztet, hogy csak a találatok eltávolításáról van szó, maguk a tartalmak ettől még természetesen az interneten maradnak.

Az új funkció nem sokkal azt követően élesedett, hogy az amerikai szenátus kereskedelmi bizottsága egy többórás meghallgatás keretében faggatta a legnépszerűbb közösségi platformokat, köztük a Google szárnyai alá tartozó YouTube-ot a kiskorúak védelme érdekében tett erőfeszítéseikről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.