Hirdetés

Régóta várt funkciót kap meg végre a WhatsApp



|

Ezzel a funkcióval végre sokkal könnyebb lesz elválasztani a csoportos beszélgetéseket.

Hirdetés

Mark Zuckerberg áprilisban jelentette be, hogy fontos frissítést kap a közeljövőben a WhatsApp, ami a következő szintre emeli majd a csoportos beszélgetések kezelhetőségét. Az alcsoportok létrehozásának a lehetőségéről ugyan már sok hónappal ezelőtt hallottunk, a funkció bevezetése azonban egészen idáig váratott magára, és még mindig csak béta állapotában elérhető.

A WABetaInfo írta meg, hogy végre néhány olyan felhasználónak megjelent a Communities fül, akik fel vannak iratkozva a WhatsApp béta csatornájára és le is frissítették az alkalmazást a 2.22.19.3 verzióra.

Hirdetés

Azok a szerencsések, akiknek már elérhető az új felület, a főmenüben a kamera helyett már az új lehetőséget látják. Ide kattintva könnyedén lehet közösségeket létrehozni, amiken belül újabb alcsoportok megalkotására van lehetőség.

A közösségek tagjai szabadon közlekedhetnek az alcsoportokban, beléphetnek és kiléphetnek anélkül, hogy az anyacsoportot elhagynák. Ezáltal a WhatsApp sokkal hatékonyabbá válik mindenféle közösségek számára. A WhatsApp automatikusan létrehoz egy hirdetmények csoportot, amikor megalakul egy közösség. A rendszergazdák ezt a csoportot használhatják arra, hogy a közösség és az alcsoportok minden tagja számára láthatóvá tegyék a bejelentéseket és üzeneteket küldjenek. Ezenkívül az adminok a közösséget teljesen letilthatják, ha úgy kívánják.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.