Hirdetés

Rejtélyes újdonságot hoz magával az új iPad Pro



|

Kiszivárgott egy tok, ami a 2018-as iPad Pro tablethez készült. A látottak alapján valóban lesz valami szokatlan a táblagép hátlapján.

Hirdetés

Az Apple rengeteg újdonságot mutat majd be a szeptemberi rendezvényén. A három új iPhone mellett jönnek az új iPad Pro táblagépek is, többek között. Elvileg egy 12,9 és egy 11 hüvelykes modellre számíthatunk, amelyek a korábbi 12,9 és 10,5 hüvelykes verziókat váltják le. 

Hirdetés

Állítólag dizájnban nagy lesz a változás, az előlap ugyanis közel keret nélküli kialakítást kap. A tabletek hátulján azonban lesz valami furcsaság. Már korábban is voltak szivárgások a rejtélyes újításról, és a szokatlan dizájnelemről árulkodnak azok a képek is, amelyek egy tokról kerültek elő

Bár elsőre azt mondhatnánk, hogy ujjlenyomat-olvasó szenzor lesz az új tabletek hátlapján, ezzel az ötlettel nem érdemes foglalkozni, hiszen az Apple elkötelezte magát a Face ID mellett, és nem valószínű, hogy a hátlapra tenne egy ujjlenyomat-olvasót, főleg, amikor mindjárt elterjednek a képernyőbe ágyazott szenzorok. 

Sokkal valószínűbb, hogy egy hátlapi Smart Connectorral van dolgunk, aminek a segítségével különféle kiegészítőket csatlakoztathatunk a tablethez. Jelenleg persze csak spekulációról van szó, hiszen az Apple semmit sem erősített meg a hírekből. Szerencsére nemsokára mindenre fény derül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.