Hirdetés

Rengeteg díjcsomagját törli a Yettel, végleg búcsúzik az olcsó korlátlan mobilnet is



|

Széles tömegeket érintő nagytakarítást tart az ajánlatai között a Yettel.

Hirdetés

Az egykori Pannon GSM-ből létrejött Telenor Magyarország még 2018-ban került a cseh PPF Csoport többségi tulajdonába, tavaly március óta pedig már Yettel néven folytatja a szolgáltató, amit most egy újabb jelentős változtatás követ.

A névváltás születésnapját ünnepelve a cég nemrég még egymillió gigabájtnyi ingyen mobilnetben fürösztötte az ügyfeleit, a napokban viszont egy sokak számára kellemetlen hírt közölt az előfizetőkkel.

Hirdetés

A Yettel ugyanis az ügyfélélmény újragondolására és továbbfejlesztésére hivatkozva valóságos nagytakarítást tart, és összesen 53, 2019 előtt bevezetett díjcsomagot töröl a kínálatából. A száműzöttek körében 38 hangalapú és 15 mobilnetes ajánlat van, melyek egy része már nem választható, de a korábban előfizetők még kitarthattak mellettük.

Ilyen például a híres-neves Hello Data tarifa is, amely még 2017-ben vált elérhetővé, és havi 6000 forintos ártól biztosított korlátlan adatforgalmat. Erre a Telenor már 2018 ősze óta nem kötött új szerződéseket, de a meglévő ügyfelek közül valószínűleg kevesen mondták le, mivel az aktuális kínálatban minimum kétszer ennyibe kerülne ugyanez a lehetőség.  

A Yettel szerint a mostani átszervezéssel egyszerűbbé és korszerűbbé válnak a díjcsomagok, és összességében a korábbinál "jelentősen magasabb perc és adatkeretekkel" szolgálják az ügyfeleket. A HWSW értesülése szerint a megszűnő díjcsomagok több százezer előfizetővel bírnak, akiknek most nem sok választásuk marad, mivel egyoldalú szerződésmódosítással kerül sor a változtatásra.

Az érintetteket a március 1-jét követően érkező számlalevelekben tájékoztatják, legkésőbb 2023. június 2-ig pedig minden ügyfélnél megtörténik a tarifacsomagváltás.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.