Hirdetés

Rengeteg izgalmas újdonságot jelentett be a Microsoft



|

Az új szolgáltatásaival a Microsoft végleg eldöntené, hogy melyik az elsőszámú irodai szoftvercsomag.

Hirdetés

Túl vagyunk a Microsoft konferenciáján, az Ignite 2021-en, amin a vállalat számtalan izgalmas újdonságot mutatott meg a felhasználóknak. Redmondban egy percig sem unatkoznak a mérnökök, nemrég jelent meg a Windows 11, amiben bőven akad még javítani való, közben pedig már olyan pletykák is szárnyra kaptak az interneten, hogy az Apple M1-hez hasonló processzorokkal szerelné fel a saját gépeit a cég.

Előbbiről még semmilyen hivatalos információ nem látott napvilágot, azt viszont az Ignite-on megtudtuk, hogy milyen szoftveres újdonságokkal készül a Microsoft a felhasználóinak.

Hirdetés

Felhőből futó PC-k

Nem teljesen új keletű a dolog, hiszen a Windows 365 már augusztus óta elérhető, az azonban újdonság, hogy hamarosan TPM modullal ellátott Windows 11-es klienseket is streamelhetünk a szolgáltatáson keresztül. A Microsoft közben optimalizálja ezeknek a felhőben futó gépeknek az Office és a Teams élményét, hogy aki egy ilyen felületen dolgozik, a legkevésbé tapasztalja a stream hátrányát.

"Mindegyik innovációnk a Windows-ra építkezik és ez által működik - ez az egyetlen operációs rendszer, ami hibrid munkavégzésre is alkalmas. A Windows 11 indulása egyszerű, beavatkozást nem igénylő telepítést hozott, hogy az eszközöket minél jobban az egyén, vagy munkacsoport egyedi igényeire lehessen igazítani," - mondta Jared Spataro, a Microsoft 365 csapatának alelnöke.

A szolgáltatás felülete is megváltozik, a felhasználók hamarosan lehetőséget kapnak arra, hogy futtatás közben is szerkesszék a lokálisan elérhető hardvereiket és módosítsák a billentyűzet és egyéb bemeneti beállításaikat.

A Microsoft mérnökei szélesebb körben elérhetővé tették a Test Base-t is, melynek lényege, hogy külsős fejlesztők többféle Windows kliensen tesztelhetik a szoftverük kompatibilitását, és egy frissítésnek köszönhetően már Windows Server 2022-es környezetben is futtathatók vizsgálatok.

Microsoft 365 - Loop app

A bemutató során lelepleztek egy új alkalmazást is, mely a Microsoft korábbi, Fluid Framework névre keresztelt szoftverén alapszik. A Loop célja, hogy egyszerűbbé tegye a vállalkozások számára a hibrid munkavégzést, és egy fedél alá hozza az alkalmazást használó csoportok különböző munkafolyamatait.

A Loop jelenleg három fő elemből áll: a Loop components-ből, a Loop pages-ből és a Loop workspaces-ből. Az első tartalmazza a folyamatosan, élőben frissülő tartalmakat, amikkel dolgozik az adott csapat, ezekhez a résztvevők közül bárki, bármikor csatlakozhat. A Loop pages a szerkesztésben segít, akár egy Teams-ben megosztott listáról, akár egy szöveges dokumentumról van szó. Végül ott a workspaces, ami egy helyre gyűjti a csapat anyagait, hogy az mindenki számára könnyen hozzáférhető és áttekinthető legyen.

A Loop elemeinek különlegessége, hogy könnyedén drag-and-droppolhatjuk őket a szoftveren belül, de akár egy Teams chatbe is gondolkodás nélkül behajíthatjuk ezeket.

A Microsoft a tervek szerint a jövőben folyamatosan bővíti majd a Loopot, hogy az egyre több feladat elvégzésére legyen képes és ezáltal még több embert érhessen el. Úgy tűnik a Microsoft nem nyugodott bele abba, hogy a Google a trónjára pályázik...

Microsoft Teams

Végül, de még véletlenül sem utolsósorban elérkeztünk a Microsoft Teams-hez, ami minden bizonnyal mindenkinek ismerősen cseng, hiszen a karanténidőszak egyik legmeghatározóbb szoftvere volt és azóta is velünk maradt. A redmondi mérnökök annyira megkedvelték, hogy a Windows 11-ben beépítve megtalálható a program, amihez most durván futurisztikus funkciókat vázolt fel a Microsoft.

Az újdonságok listája a Teams Connecttel kezdődik. A Microsoft 2022 elejétől lehetőséget biztosít, hogy felhasználók a szervezetükön kívülről is elérhető meetingeket időzítsenek, amiben a résztvevők együtt használhatják majd a cég alkalmazásait. Ezek a konferenciák akár 50 csapatot is tömöríthetnek majd és korlátlan szervezet csatlakozhat hozzájuk.

Mesh for Teams

Október 28-án dobta le a Facebook az atomot: meg szeretnék alkotni a saját virtuális valóságukat, ahol dolgozhatunk, szórakozhatunk, együtt lehetünk és tulajdonképpen egyre több tevékenységet csinálhatunk, persze ezt mind a közösségi oldal szerverein. Most abba ne menjünk bele, hogy ez milyen kétségeket vet fel, foglalkozzunk inkább azzal, hogy a Microsoft mivel szeretne erre reagálni.

A Teams fejlesztői a metaverse-re a Mesh-sel reagáltak, ami kísértetiesen hasonlít a Facebook elképzeléseire. A lényeg itt is az AR és VR alkalmazásán van, amikkel egy virtuális térben lehet lebonyolítani konferenciákat, előadásokat, webináriumokat és tulajdonképpen bármit, amihez nem szükséges a közvetlen fizikai kapcsolat.

A Facebook metaverse világával szemben a Mesh akár egy okostelefonról is elérhető lesz, a Teams pedig úgy szerkeszti a megjelenő virtuális világot, mintha mindenki egy közös térben - például egy kávézóban lenne. Hasonlóra már most is van lehetőség, a 2021 végén induló tesztverzióban azonban már virtuális avatárra cserélhetjük majd magunkat és 3D-s térben szerepelhetünk.

A fejlesztők szerint a platform jövője a felhasználók által generált tárgyakon és elképzeléseken alapszik. A szervezetek például saját tereket hozhatnak majd létre, az alkalmazottak pedig kedvükre csinosíthatják a környezetüket.

A minél élethűbb hatást a Microsoft egy csomó MI technológiával szeretné elérni. Ezek többek között abban segítenek majd, hogy a virtuális avatárjaink ajkai, kezei és egyéb mozgása a miénk tökéletes mása legyen, ezzel elősegítve a Meshen történő nonverbális kommunikációt.

Szerintetek tényleg a virtuális életvitel a jövő? Jó irányba megy az ilyen típusú ambíciókkal a Microsoft és a Meta?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.