Hirdetés

Rengeteg streamer, többek között a TheVR lett a Twitch áldozata, mi történik éppen?



|

Több ezer videót törölt jogsértés miatt a Twitch, a világ legnagyobb streamer platformja, és sokan csatornájuktól is kénytelenek voltak búcsút venni. Mi áll a háttérben?

Hirdetés

2011 júniusában, tehát közel tíz éve jött létre a Twitch, kimondottan azzal a céllal, hogy a videojátékokat és e-sport mérkőzéseket közvetítők elsődleges platformja legyen. Ezt a célt hamar sikerült elérnie, és továbbra is tartja piacvezető szerepét, a felhasználók pedig viszonylag háborítatlanul használhatták.

Persze a legtöbben eddig is igyekeztek odafigyelni arra, hogy elkerüljék a jogsértéseket, de aki mégsem, azt idén különös tortúrának vetik alá. Elég egy sok-sok évvel ezelőtti videóban röviden, a háttérben elhangzó, jogvédett zeneszám (ami akár lehet egy játékhoz licencelt dal is), és sok év munkája veszhet kárba.

Először idén júniusban volt tapasztalható, hogy szigorítottak az ellenőrzésen, akkor az amerikai zenei jogokat kezelő szervezet, a RIAA rászállt a Twitchre, a videósok pedig kénytelenek voltak tömegével (valójában a rendszer korlátozott lehetőségei miatt egyesével), akár 2017-ig visszamenőleg eltávolítani felvételeiket, elkerülve a tiltást. A szolgáltató is csak azt tudta javasolni, hogy ha valaki nem biztos abban, hogy jogszerűen használt-e zenéket, inkább szedje le a kérdéses anyagokat a biztonság kedvéért.

Hirdetés

A legnagyobb kényelmetlenséget az okozta, hogy három figyelmeztetés után automatikus tiltás jár, ettől rettegett mindenki. Június óta többé-kevésbé csend volt, azonban a napokban újra aktivizálták magukat a jogvédők, és feltehetően ennek esett áldozatául az egyik legnépszerűbb magyar csatorna, a WeAreTheVR is. Bár őket az Apple jogait kezelő szervezet támadta be, méghozzá feltehetően valamely Apple-esemény engedély nélküli közvetítéséért, az időzítés bizonyára nem véletlen, hiszen a júniusi WWDC-t is élőben kommentálták, akkor viszont mégsem kaptak figyelmeztetést.

A napokban többszáz streamerhez jutott el egy e-mail, melyből arról értesülhettek, hogy a Twitch visszamenőleg eltávolította a jogsértőnek ítélt felvételeiket. Az oldal a saját kezébe vette az ügyet, és automatikusan, visszavonhatatlanul törölt mindent, ami problémás lehet.

A levélben megírták, hogy ez egy egyszeri figyelmeztetés, illetve segítséget adtak a videósoknak, hogy a szerzői jogi törvényeket és a Twitch által kínált eszközöket jobban megismerjék - most már egyszerre törölhetik akár az összes videójukat, illetve válogathatnak egy olyan zenei kínálatból, amiben csak jogszerűen használható anyagok szerepelnek.

Egy ismert streamer, Devin Nash amellett, hogy közzétette magát a levelet, kifakadt azon, hogy nincs egy rendszer, amivel könnyen azonosítható lenne, mely videók lehetnek jogsértőek, és szerinte elfogadhatatlan megoldás, hogy a streamereknek a biztonság kedvéért mindent törölniük kell.

Hasonlóan fejezte ki csalódását Ellohime, aki arra bátorította követőit, hogy töltsék le a felvételeket, amíg lehet, illetve attól tart, hogy a játékbeli zenék fogják a legtöbb problémát okozni (azt csak halkan tesszük hozzá, hogy ezek minden esetben kikapcsolhatók egyébként, és sokan meg is lépik ezt).

Szintén problémás - mint azt a TheVR is megtapasztalta - hogy nem egyértelmű, miért jár pontosan a figyelmeztetés vagy a tiltás, mert a Twitch erről nem tájékoztat megfelelően. A Kotakunak nyilatkozva egy szóvivő elmondta, azért kényszerültek erre a lépésre, mert többezer figyelmeztetést kaptak jogvédőktől, és nem tudták ezeket máshogy kezelni. Egyébként a rendszer, ami pontosan azonosítja a kérdéses dalokat, épp szünetel, de holnaptól újraindul, és ez több csatorna azonnali végét jelentheti.

A Twitchnek egyébként is van mivel elszámolnia, bár piacvezető szerepét egyelőre nem kell féltenie - ahogy azt az azóta bedőlt Mixer példája is mutatja, akármilyen lelkesnek és lojálisnak tűnik egy videós követőbázisa, nem fog mindenki platformot váltani miatta. Ha most valahogy még jobban rá tudna kapcsolni a YouTube Gaming, kiszakíthatna egy nagyobb szeletet a piacból, pláne ha nem lesz egyéni elbírálás, és a Twitch mindent az automatára bíz, elvágva ezzel számos videós megélhetését, és semmissé téve évek munkáját.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.