Hirdetés

Richard Branson beintett: mégsem Jeff Bezos lehet az első milliárdos a világűrben



|

A brit rivális rátaposott a gázra, napokkal előzheti meg az Amazon alapítóját.

Hirdetés

Izgalmas éveket élünk a privát űrvállalatok szempontjából, hiszen 3 milliárdos is verseng a területen: a marsi expedíciókról ábrándozó Elon Musk a SpaceX-szel, Jeff Bezos a Blue Originnel, valamint a Virgin-birodalmat felépítő Richard Branson a Virgin Galacticcel.

Néhány hete még úgy tűnt, hogy Bezos lesz az, aki a trióból elsőként látogathatja meg a világűrt. Az Amazon éléről leköszönő alapító a hónap elején jelentette be, hogy július 20-án a testvérével és négy másik utassal együtt fellövik egy pilóta nélküli kapszulában, átlépve az űr határának tartott Kármán-vonalat, ami a Föld felszínétől 100 km-re húzódik.

Hirdetés

A hír hallatán azonban Branson vérszemet kaphatott, most ugyanis a Twitteren kürtölte világgá, hogy márpedig ő nyeri a versenyt a Virgin Galactic július 11-én induló járatával.

"Mindig is álmodozó típus voltam. Anyukám arra tanított, hogy ne adjam fel, s hogy törjek a csillagok felé. Július 11-én eljön az ideje, hogy valóra váltsuk ezt az álmot a Virgin Galactic következő űrrepülésén."

Ez pedig azt jelenti, hogy Branson fokozott tempót diktált az utóbbi napokban, cége ugyanis csak június végén közölte, hogy a szükséges engedélyek birtokában még három tesztrepülésen kell átesniük az első űrturisták szállításáig. Már ekkor szárnyra kapott a pletyka, hogy Branson mindent megtesz az elsőbbség megszerzéséért, ami most be is igazolódott.

Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy Branson nem lő olyan magasra, mint Bezos: a Virgin Galactic repülőgépre hajazó, VSS Unity nevű járműve valójában nem éri el a Kármán-vonalat, hanem kb. 90 km-es magasságban csinál egy lassú hátraszaltót, mely alatt utasai megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát. Ezzel szemben Bezos New Shepard kapszulája a tervek szerint valóban átlépi a 100 km-es határt, ahol néhány percig súlytalanságban lebeg majd.

Az időbeli elsőbbség terén viszont most mindenképp a brit milliárdosnak áll a zászló, aki a Virgin Galactic hivatalos közleménye szerint  2 pilóta, és 3 "küldetési specialista" társaságában teszi meg a történelmi utat. Branson pedig még feladatot is kapott: ő fogja tesztelni a "privát űrutazási élményt".

A felszállásra július 11-én, közép-európai idő szerint 15 órakor kerül sor, és a Virgin Galactic YouTube-csatornáján, valamint a Facebookon is közvetítik majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.