Hirdetés

Robotok fogják kiszállítani az Uberen rendelt ételt



|

Két városban is a technológiára bízza a futárkodás az Uber.

Hirdetés

A szakértők évek óta riogatnak, hogy az automatizáció miatt munkahelyek milliói fognak megszűnni, az egyik leginkább veszélyeztetett szakmának pedig a futárokét tartják, akiknek a feladatait itt-ott máris drónokra bízták, miközben sorra mutatják be a különböző futárrobotokat is.  

Most pedig a fuvarszolgáltatásként indult, de ma már számos területen (pl. csomagszállítás, kerékpárbérlés) nyomuló Uber jelentette be, hogy az ételkiszállító Uber Eats is a technológia segítségével bővíti a bevethető állományát.

Hirdetés

A kísérleti program keretében a kaliforniai West Hollywoodban és Santa Monicában önvezető autókat, illetve a járdán közlekedő robotokat is bevetnek a rendelések teljesítéséhez, ezek működését azonban még minden esetben egy emberi operátor fogja felügyelni, a felhasználók pedig lehetőséget kapnak, hogy leiratkozzanak a részvételről.

Az önvezető technológiát a Hyundai Motor és az Aptiv PLC közös vállalkozása, a Motional szolgáltatja, a robotok pedig a Serve Roboticstől, az Uber által 2020-ban felvásárolt Postmatesből kinőtt cégtől érkeznek. A hús-vér futároknak egyelőre nincs okuk az aggodalomra, az Uber szerint ugyanis beletelik majd némi időbe, mire komolyabb nagyságrendben is alkalmazhatók lesznek az automatizált megoldások.

A robotos programot a cég éves termékeseményén jelentették be, amely az Uber alkalmazásban történt fejlesztéseket hivatott bemutatni. A rendezvényen az is elhangzott, hogy a vállalat amerikai sofőrjeinek térképpel készülnek az elektromos autók töltőhálózatáról, hogy segítsék az akkumulátor-hajtotta járművekre való áttérést. A vállalat korábban ígéretet tett, hogy 2030-ra az USA-ban, Kanadában és Európában is kizárólag elektromos autókból áll majd a flottája.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.