Hirdetés

Robotok készítik az ételt a pekingi olimpiai faluban



|

Nem mindennapi kiszolgálásban lehet részük a kínai téli olimpiára ellátogató sportolóknak.

Hirdetés

A tervek szerint februárban veszi kezdetét a 2022-es téli olimpia, aminek Kína fővárosa, Peking ad otthont, de a koronavírus-járvány és egyéb tényezők miatt közel sem tökéletes a helyzet az esemény körül.

Ennek ellenére látszólag már javában zajlanak az előkészületek, a szigorú szabályok miatt pedig még az étkezés sem lesz hétköznapi az olimpiai faluban.

Hirdetés

A Reuters egy videóban mutatta be, hogyan is működik a kiszolgálás abban az étteremben, ahol a versenyzők hozzájuthatnak majd a finom falatokhoz. Elég egyedi lesz a személyzet, ugyanis robotok fogják főzni a rizst, a tésztát, de még a hamburgereket is ők állítják össze. A vendégek láthatják, éppen hol tart a folyamat, majd egy nyíláson keresztül juthatnak hozzá az ételükhöz.

A felszolgálás pedig úgy zajlik, hogy egy emelő segítségével ereszkedik alá a plafonról az étel, így elkerülhető a sorban állás, és a pincérrel sem kell érintkezni. A versenyzők egyszerűen csak elvehetik a rendelésüket, amit aztán elfogyaszthatnak a négy, plexivel elválasztott részre osztott asztaloknál.

A 2022. évi téli olimpiai játékokra február 4. és 20. között kerül sor.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.