Hirdetés

Saját fejlesztésű AR szemüvegen dolgozik a Niantic



|

A készülékről a vállalat ügyvezető igazgatója osztotta meg az első fényképet.

Hirdetés

John Hanke, a Niantic vezetője néhány héttel ezelőtt részt vett a Microsoft Ignite rendezvényen, ahol az augmented reality, vagyis a kiterjesztett valóság témakörében beszélgetett szakértőkkel, és természetesen szóba került a Microsoft HoloLens fejlesztése is. A Microsoft készülékén bemutattak egy rövid Pokémon AR demót, viszont a jelek szerint ezen felül még komolyabb tervekkel számol a Niantic a kiterjesztett valósággal kapcsolatban.

Hirdetés

Hanke ugyanis a Twitter-oldalán jelentette be, hogy a Niantic a saját AR-szemüvegén dolgozik, amelyet elsősorban a vállalat játékaihoz optimalizálnak. A cégvezető leleplezte a hardver első fényképét is, amelyen nem sok részlet látszik, de egyértelműen az a kiemelt információ, hogy ez a Niantic saját fejlesztésű készüléke.

Emellett látható, hogy vélhetően úgy lehet majd hordani, mint egy hagyományos szemüveget, illetve a készülék oldalán kapott helyet a hangszóró.

A Niantic egyelőre részleteket nem osztott meg az AR-szemüveggel kapcsolatban, tehát a specifikációval, az árazással és a megjelenési dátummal kapcsolatos infókra még várnunk kell.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.